2013. június. 14. 19:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 14. 19:48 Világ

Tyereskova már nem bírna ki egy Mars-missziót

Valentyina Tyereskova, a világ első űrhajósnője 50 évvel ezelőtti űrutazása alkalmából megkapta az Alekszandr Nyevszkij Érdemérmet, az egyik legmagasabb orosz állami kitüntetést.

Tyereskova 1963. június 16-án indult az űrbe a Vosztok-6 jelzésű űrhajón és június 19-én tért vissza a Földre – egy napon Valerij Bikovszkijjal, aki szintén részt vett a Moszkva környéki elnöki rezidencián tartott megemlékezésen.

Tyereskova a küldetés után a Szovjetunió Hőse és a szovjet hadsereg első női tábornoka lett. Évek óta közéleti és politikai szerepet vállal. Most a kormányzó Egységes Oroszország párt parlamenti képviselője, a törvényhozás alsóházának külügyi bizottsági alelnöke.

A 76 éves veterán űrhajósnő a Moszkva környéki Csillagvárosban, az oroszországi űrhajós kiképző központban nemrég tartott nemzetközi tájékoztatón azt mondta: évekig részt vett a leendő Mars-misszióval kapcsolatos munkában, és azt most is figyelemmel kíséri.

"A Mars az én kedves bolygóm, ahova szívesen elrepülnék, de ismerjük az emberi teljesítőképesség határait. Én már nem bírnám ki a terhelést."

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.