2013. június. 05. 10:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 05. 11:18 Világ

A britek szerint szaringázt vetettek be Szíriában

A Szíriából származó minták tanúsága szerint szaringázt vetettek be a szíriai konfliktusban - mondta szerdán a brit kormány szóvivője, nagyon valószínűnek nevezve, hogy a vegyi fegyvereket Bassár el-Aszad elnök kormánya alkalmazta.

A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint egyre nagyobb mennyiségű, "egyelőre korlátozott, de meggyőző" információ van arról, hogy a szíriai rezsim használt és továbbra is használ vegyi fegyvereket, köztük szarint. 

A brit kormányszóvivő szerint ez rendkívül aggályos, mivel a vegyi fegyverek alkalmazása háborús bűncselekmény. Az illetékes felszólította Aszadot, hogy haladéktalanul tegye lehetővé az ENSZ vizsgálóbizottságának korlátozás nélküli feltáró tevékenységét Szíriában.

A szóvivő elmondta, hogy a brit kormány élettani mintákhoz jutott Szíriából, és e mintákat a védelmi minisztérium angliai tudományos és technológiai laboratóriumában vetették alá vizsgálatnak. A teszt pozitívnak bizonyult szaringázra - tette hozzá.

A kormányszóvivő nem árulta el, hogy milyen élettani mintákat vizsgáltak, de a BBC értesülése szerint vér- és vizeletmintákról van szó. A brit kormány már többször jelezte, hogy egyre több bizonyítéka van vegyi fegyverek szíriai bevetésére.

A szíriai kormány vegyifegyver-használatára David Cameron brit miniszterelnök személyesen is egyenes utalást tett nemrégiben a parlamentben, kijelentve: a kormánynak egyre nagyobb számú és meggyőző információja van arról, hogy a szíriai rezsim bevetett és továbbra is bevet ilyen fegyvereket, köztük szaringázt.

A brit sajtó már korábban megszellőztetett olyan értesüléseket, hogy brit szakértők vegyi fegyverek szíriai bevetésére utaló nyomokat találtak.

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap név nélkül nyilatkozó katonai forrásokat idézve nemrégiben azt írta, hogy a brit védelmi minisztérium vegyi és biológiai kutatóintézetének szakértői egyértelmű bizonyítékokat találtak Szíriából kicsempészett talajmintákban valamilyen fajtájú vegyi fegyver bevetésére.

A talajminta a lap értesülése szerint Damaszkusz közeléből származik, egy olyan térségből, ahol heves összecsapások zajlottak a kormányerők és a felkelők között.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?