2013. május. 29. 11:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 15:52 Világ

Viccelődve magyarázta ki rúzsos gallérját Obama

Valószínűleg nem várta sodrófával a férjét az amerikai first lady, miután Barack Obama jól kivágta magát rúzsfoltos gallérja miatt egy fehér házi rendezvényen.

A Fehér Ház egyik keddi rendezvényén rúzsfolt éktelenkedett az amerikai elnök fehér ingének gallérján. Aki esetleg nem vette észre, annak maga Obama hívta fel erre a figyelmét.

Az elnök beszédében megköszönte a meleg fogadtatást, amivel várták, és mint mondta, a rúzsfolt is ennek a jele. „El kell mondanom, ki a bűnös ezért… hol is van Jessica Sanchez?” – kérdezte Obama a hallgatóságtól az „American Idol” című tehetségkutatóban szereplő Jessica Sanchezre utalva. „Nem Jessica volt. Hanem a nagynénje. Hol is van? Pont itt. Nézd csak…” – viccelődött az elnök, és először a hallgatóság soraiban ülő hölgyre, majd a gallérjára mutatott.

A közönség nevetett a viccelődésen. Obama meg is magyarázta, miért ment bele nyilvánosan a rúzsfolt-mizériába. „Nem szeretnék bajba kerülni Michelle-nél, szemtanúkra volt szükségem, ezért neveztelek meg téged mindenki előtt” – mondta a rúzsfolt gazdájának.

Azt nem tudni, mit szólt mindehhez Michelle Obama.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.