2013. május. 17. 19:29 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 17. 19:25 Világ

Két mecsetet is levegőbe repítettek Pakisztánban

Ismeretlen terroristák felrobbantottak két mecsetet a pénteki ima alatt Pakisztán északnyugati vidékén, amelyet a kormányerők képtelenek ellenőrzésük alatt tartani.

A két merényletben legalább 15 ember meghalt, és körülbelül hetvenen megsebesültek. Mindkét mecset az iszlám szunnita ágához tartozik, de a hatóságok arra gyanakszanak, hogy a merénylők maguk is szunniták: pakisztáni tálibok, akik azt akarták megtorolni, hogy a hívők nem követik az ő szélsőséges irányvonalukat.

A hadsereg az elmúlt években több hadműveletet is indított, hogy kifüstölje a szélsőségeseket az Afganisztánnal határos vidékről, de nem járt sikerrel, a civilek és a biztonsági erők ellen elkövetett merényletek mindennaposak.

A szóban forgó Haibár Pahtunhva tartomány kormányzója várhatóan Imran Hán lesz a hónap közepén tartott választások eredményeként. A választási kampányban a politikus felvetette, hogy tárgyalni kell a tálibokkal, le kell állítani az ellenük vívott fegyveres harcot, és ki kell vonni a katonaságot a térségből.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.