2013. május. 11. 08:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 11. 07:59 Világ

Konzervatív csoportokra szállt rá az amerikai adóhivatal

Belső vizsgálat indult az amerikai adóhivatalban (IRS) azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint a hivatal hátrányosan megkülönböztetett olyan konzervatív csoportokat, amelyek a "tea party" kifejezést használják elnevezésükben - közölte pénteken a Fehér Ház.

Konzervatív politikusok már a 2012-es választási kampány idején is arról panaszkodtak, hogy az adóhivatalnál pótlólagos vizsgálatot kezdeményeztek azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek nevében a "tea party" vagy a "hazafiak" kifejezés szerepel. "Aggodalomra ad okot, ami az ügyben a tudomásunkra jutott és helytelennek tartjuk azokat az intézkedéseket, amelyekkel kapcsolatban feljelentés érkezett" - mondta Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

Lois Lerner, az IRS adómentességgel foglalkozó részlegének vezetője pénteken bocsánatot kért a téves és helytelen gyakorlat miatt. Lerner szerint ugyanakkor az Obama-kormány egyáltalán nem befolyásolta a hivatalt a konzervatív csoportok kárára. A hivatalvezető rámutatott, hogy egyetlen olyan csoporttól sem tagadták meg az adómentességet, amellyel kapcsolatban vizsgálat indult. Lernernek a republikánusok által a beismeréssel egyenértékűnek tekintett nyilatkozata felháborodást váltott ki az ellenzéki oldalon.

Eric Cantor, a képviselőházi republikánus többség vezetője bejelentette, hogy a ház is vizsgálatot indít az ügyben. Mitch McConnell, a szenátusi republikánus kisebbség vezetője felszólította a Fehér Házat: vessen véget annak, hogy a kormányzat "gengsztermódszereket" alkalmaz az amerikaiakkal szemben.

Az Egyesült Államokban az adómentességet élvező nonprofit szervezetek száma ugrásszerűen megnőtt annak hatására, hogy a legfelsőbb bíróság 2010-ben határozatott hozott az úgynevezett Citizens United-ügyben. A testület ugyanis engedélyezte az ilyen csoportoknak, hogy korlátlanul költhessenek politikai hirdetésekre a választási kampányokban. A megkötés annyi, hogy konkrét jelöltek vagy pártok mellett nem kampányolhatnak, "ügyek" mellett, vagy ellen azonban igen.

Az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom szervezeteinek elnevezése az amerikai gyarmatok Angliától való függetlenné válásának egyik döntő eseményére, az 1773-as "bostoni teadélutánra" utal, amikor amerikai hazafiak a Kelet-indiai Társaság teaszállítási monopóliuma ellen tiltakozva a tengerbe szórták a társaság szállítmányait.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.