2013. május. 08. 07:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 08. 09:46 Világ

Döbbenetesen megnőtt a szexuális támadások száma az amerikai seregben

Több ezer áldozat még mindig nem meri feljelenteni támadóját, pedig a 26 ezret is elérheti azoknak a száma, akiket tavaly szexuális zaklatás vagy támadás ért az amerikai erőknél.

Egyre több a szexuális támadás az amerikai erőknél, és az ilyen esetek megakadályozására, illetve felderítésére indított új program ellenére több ezer áldozat még mindig nem meri feljelenteni támadóját – olvasható a védelmi minisztérium kedden kiadott jelentésében.

Becslések szerint a 26 ezret is elérheti azoknak a száma a fegyveres erőknél, akiket tavaly szexuális zaklatás vagy támadás ért. A jelentett esetek száma 37 százalékkal nőtt 2012-ben az előző évihez képest.

Szinte folyamatosan törnek ki botrányok. Éppen nyomozás folyik a légierő több mint 30 oktatója ellen, akik zaklattak tanoncokat egy texasi támaszponton. Néhány nappal ezelőtt vették őrizetbe azt a tisztet, aki a szexuális támadások megelőzésére létrehozott program vezetője volt a légierőnél, mert megfogdosott egy nőt egy parkolóban.

Az amerikai kormányt felháborította a Pentagon-jelentésből kirajzolódó tendencia, és Barack Obama elnök tűrhetetlennek nevezte azt.

"Nem akarok több beszédet, sem újabb programokat vagy tanfolyamokat, azt pedig főleg nem, hogy miközben erről van szó, egyesek forgatják a szemüket. Nem csak szigorúbbnak kell lennünk, hanem rettenetesen szigorúnak kell lennünk ebben az ügyben. Ha valakiről kiderül, hogy ilyet tett, azt felelősségre kell vonni, büntetőeljárást kell ellene indítani, megfosztani a hivatalától, rendfokozatáról, hadbíróság elé állítani, megszégyeníteni és elbocsátani, mert ez elfogadhatatlan. Punktum!" – mondta Obama.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.