2013. április. 30. 10:28 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 30. 10:24 Világ

Botrányt okoztak Hitler szobrai Csehországban

Erélyes tiltakozások miatt két nap után eltávolították egy kiállításról Hitler magángyűjteményének szobrait Csehországban.

A Lidové Noviny című prágai napilap keddi közlése szerint Adolf Hitler náci vezér egykori magán-szoborgyűjteményének három darabja egy pénteken megnyílt cseh-osztrák kiállításon volt látható a dél-csehországi Vyssí Brodban álló cisztercita kolostorban.

"A kolostor címére már az első két nap alatt annyi negatív reagálás érkezett, hogy az elöljáró inkább úgy döntött, eltávolítja a szobrokat a kiállításról és visszaviteti őket a raktárba" - tájékoztatta a lapot Jirí Franz helytörténész. 

Az újság szerint a látogatók nagy többsége arra panaszkodott, hogy a kolostor állítólag a náci rendszer jelképeit állította ki. "Nem volt célunk Hitler népszerűsítése. Mindössze a kolostor és a barátok háború alatti nehéz sorsára kívántunk emlékeztetni" - állítja a helytörténész, a kiállítás egyik kurátora.

A kiállításon Hitler magángyűjteményéből Az evezős (Hermann Zettlitzer), A magvető (Willy Knapp), illetve az Afrodité (Wilhelm Wandschneider) nevű szobrokat állították ki.

Ezek az alkotások a háború után a Hluboká nad Vltavou várkastély parkját díszítették. Miután a három népszerű és a turisták által gyakran fényképezett szoborról néhány éve kiderült, hogy a műalkotások a második világháború idején Adolf Hitler náci vezér személyes gyűjteményének részét képezték, raktárba kerültek. 

A szobrok áthelyezéséről a regionális képzőművészeti galéria döntött azután, hogy megjelent Jirí Kuchar Hitler gyűjteménye Csehországban című könyve, amely részletesen leírja, hogy a Csehországban található műalkotások közül melyek kapcsolhatók össze a náci vezérrel.

"Biztonsági okokból szükség volt a szobrok eltávolítására. A könyv nagy reklámot csapott a parkban álló alkotásoknak, és attól tartottunk, hogy esetleg ellopják őket. A Harmadik Birodalom műalkotásai iránt ugyanis jelenleg nagy az érdeklődés, divatban vannak" - mondta korábban a lapnak Vlastimil Tetiva, a képzőművészeti galéria szakértője.

Hitler a szudétavidék megszállása után bezáratta a cisztercita kolostort, és a barátok egy részét megsemmisítő táborba küldte, míg a fiatalabbak a frontra kerültek, ahol legalább tizen az életüket veszítették - állítja Franc. 

Vyssí Brodban a háború alatt a nácik speciális raktárt hoztak létre, ahol elhelyezték az Európa-szerte összerabolt műkincsek egy részét. Ott őrizték Hitler személyes festmény- és szoborgyűjteményének jelentős részét is. 

Miután 1945-ben a kolostort az amerikai hadsereg felszabadította, a műtárgyak egy része visszakerült eredeti tulajdonosukhoz, más részük pedig különféle csehországi múzeumokban, kastélyokban és várakban kötött ki. Eredetükről idővel szinte mindenki megfeledkezett.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.