2013. április. 17. 06:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 17. 05:36 Világ

Halálos mérget küldtek egy amerikai szenátornak

Halálos mérget, ricint tartalmazó borítékot küldtek Roger Wicker amerikai szenátornak - jelentette szerdán a CNN.

Három vizsgálatot végeztek el a Mississippibi állambeli republikánus szenátor címére helyi idő szerint kedd délután érkezett gyanús borítékon, és mindhárom vizsgálat megerősítette, hogy ricint tartalmaz. A borítékot egy marylandi laboratóriumba küldték további vizsgálatokra.

A történtekről tájékoztatták a törvényhozókat, és körültekintést kértek tőlük, Roger Wicker szenátor pedig védelmet kapott. Harry Reid, a szenátus demokrata frakciójának vezetője közölte, hogy a levél a kongresszus postázójába érkezett, amely a Capitoliumon kívül található. A 61 éves Roger Wicker hat éve tagja a szenátusnak.

Ez már a második eset, hogy ricint tartalmazó boríték érkezik a szenátusba. 2004-ben a többségben lévő republikánus szenátusi csoport vezetője, Bill Frist kapott fehér port tartalmazó borítékot, és kiderült, hogy ricin volt benne. Emiatt 16 szenátusi dolgozónak kellett átesnie fertőtlenítésen.

Ezzel a méreggel ölték meg 1978-ban Londonban Georgi Markov bolgár disszidenst egy esernyővégbe rejtett injekciós tűvel.

A ricin ricinus magjából kivonható, rendkívül mérgező fehérje, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. Már nagyon kis mennyiségben halált okoz. A méreg olyan erős, hogy 500 mikrogrammja is megöl egy embert, ha belélegzi, vagy bekerül a vérébe. A szernek nincs ismert ellenanyaga.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.