2013. március. 23. 19:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 23. 21:37 Világ

Behatoltak Közép-Afrika fővárosába a lázadók

Behatoltak a Közép-afrikai Köztársaság fővárosába szombaton a lázadók, akik előző nap már elfoglalták a Bangui előtt álló utolsó erősséget.

A Séléka nevű szövetség harcosai és a kormányerők még összecsapásokat vívnak, de a lázadók lelőtték azt a katonai helikoptert, amely napok óta akadályozta az előrenyomulásukat - közölték egybehangzó források.

A szövetség szombaton ismételten lemondásra szólította fel Francois Bozizé elnököt. A Séléka tavaly decemberben indított fegyveres akciót az elnök ellen, mert a szerintük az államfő nem tartja be a korábban kötött békemegállapodást, így például azokat a rendelkezéseket, hogy a kormányzat fizet a fegyverüket letevő lázadóknak, és segíti őket a társadalmi beilleszkedésben.

A francia kormány szombaton katonákat küldött Banguiba a nemzetközi repülőtér védelmére - közölték diplomáciai források Párizsban. "Máris egy század biztosítja a repteret. A városban élő francia állampolgárokat kérték, hogy maradjanak otthon. Egyelőre nincs mitől tartani, nincsenek közvetlenül fenyegetve" - mondta az illető.

Párizs a fejlemények miatt kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?