2013. március. 14. 10:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 14. 11:21 Világ

Magyarország elleni szankciókról ír a Washington Post

Magyarországot fel kell kérni, hogy módosítsa az alaptörvény azon szakaszait, amelyek az Európa Tanács véleménye szerint megszegik a demokratikus normákat, és ha az ország ezt nem teszi meg, szankciókat kell érvényesíteni vele szemben – írja szerkesztőségi véleményében a Washington Post.

Orbán Viktor hatalmi koncentrációt megvalósító intézkedései miatt már 2011-ben megkondították a vészharangot Európában, de most még több helyen fújtak riadót az alaptörvény módosítása miatt és a magyar kormányfő "közeli segítőjének", Matolcsy Györgynek jegybankelnökké való kinevezése miatt – közölte szerkesztőségi véleményében a Washington Post.

A lap felidézte, hogy a kormányfő szóvivője egy félreértésnek tulajdonította az EU és az USA részéről érkező, az alaptörvény-módosítást érintő kritikáit, a változtatással e szerint csak az Alkotmánybíróság által technikai okokból elkaszált intézkedéseket ratifikálták újra az alaptörvényben.

Az alaptörvény új rendelkezései közül több is megkérdőjelezhető a Washington Post szerint, például a házasság meghatározása, a politikai hirdetések közmédiába való szorítása és a diákok röghöz kötése.

Martonyi János külügyminiszter azzal az ígérettel próbálta megbékíteni az EU kormányait, hogy az Európa Tanács is áttekinti majd a változtatásokat, de Orbán Viktor a varsói egyetemen tartott beszédében azt tanácsolta az EU kelet-európai tagországainak, hogy Brüsszeltől függetlenebb politikát kövessenek és azt is mondta, hogy "nem kell mindenre odafigyelnünk, amit a brüsszeli bürokraták mondanak" – idézte fel a lap.

A Washington Post szerint Orbán valóban dönthet úgy, hogy nem figyel oda, de az EU-nak és a NATO-nak nem lenne szabad tolerálnia egy tag kormányzatot, amely megszegi az alapvető demokratikus alapelveket. "Magyarországot fel kell kérni, hogy módosítsa az Európa Tanács által a demokratikus normákat megszegő alaptörvény-passzusokat, és ha ezt visszautasítja, szankciókat kell érvényesíteni vele szemben" – írta a szerkesztőségi vélemény.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.