2013. március. 03. 12:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 03. 12:04 Világ

Juscsenko tábora nem tartja legitimnek pártja feloszlatását

Viktor Juscsenko, a volt ukrán államfő sajtótitkára szerint nem volt jogszerű, hogy az exelnök vezette Mi Ukrajnánk párt feloszlatta magát, az erről döntést hozó pártkongresszus ugyanis nem volt legitim.

Irina Vannikova szerint a pártkongresszus azért nem volt legitim, mert Szerhij Bondarcsukot, aki összehívta, nemrég kizárták a pártból. Kifejtette meggyőződését, hogy az igazságügy-minisztérium nem fogja a párt bejegyzését törölni. Bondarcsuk ezzel szemben közölte, hogy a pártkongresszus igenis legitim volt, hiszen azon a párt megyei szervezeteinek kétharmada képviseltette magát.

A szombaton Kijevben tartott 12-ik pártkongresszuson részt vevő 289 küldött közül 267-en szavazták meg a Mi Ukrajnánk feloszlatását, amelyről Viktor Juscsenko személyesen még nem fejtette ki álláspontját.

Néhány héttel ezelőtt kezdődtek a belső hatalmi harcok a párton belül, főként Szerhij Bondarcsuk, a párt politikai bizottságának vezetője, illetve a volt államfő között. Ez szakadáshoz vezetett a pártban.  A belső harcok a kölcsönös kizárásokig vezettek el. Február 9-én Bondarcsuk kezdeményezésére a párt kijevi szervezetének tanácsa kizárta soraiból Viktor Juscsenkót. Az exállamfő párttagságát ugyanakkor még aznap a párt politikai bizottsága visszaállította. Február 23-án viszont a politikai bizottság Bondarcsukot zárta ki a pártból.

Bondarcsuk Juscsenkót tette felelőssé a pártnak a múlt októberi parlamenti választásokon elért gyenge eredményéért -  a Mi Ukrajnánk kiesett a törvényhozásból -, másrészt a volt államfőt azzal vádolta meg, hogy az alapvetően ellenzéki Mi Ukrajnánkat a Viktor Janukovics mostani ukrán elnök mögött álló Régiók Pártja vazallusává tette.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.