Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nagy szomszédja, az USA két dolgot kapott Haititől: Wyclef Jeant és az AIDS-et, de a világ is csak a kalózromantikával és a vicces nevű diktátorokkal lett gazdagabb. Az egykoron újgazdag francia gyarmat ma Közép-Amerika földi pokla. A nyomor, éhínség, járványok és korrupció földjét úgy tűnik, a természet sem szereti. Hurrikánok, özönvizek, földrengések pusztítják lakóit és földeit évről-évre. A föld legrosszabb országai, harmadik rész.
"Uram, ön a világ segglyukán van!" (Apokalipszis most)
A sorozat eddigi részei: Szomália, az unortodox sikersztori, Jemen: az arab világ veszélyes lecsúszottjai
Az egész egy nagy tévedéssel kezdődött. Kolombusz Kristóf Indiába indult és Haitin kötött ki. Pontosabban a későbbi Hispaniolának elnevezett szigeten. A Magyarországnál is kisebb területű szigeten Haiti mellett a Dominikai Köztársaság található.
A haitiak 40 százaléka munkanélküli, bár akinek van munkája, a havi 50-60 dolláros átlagkeresettel sincs sokkal jobb helyzetben. Öt emberből négy a létminimum alatt él, a népesség valamivel több, mint fele teljes nyomorban. A lakosság fele írástudatlan és életkilátásaik sem túl fényesek. A várható élettartam átlagosan 62 év. A népsűrűség hatalmas, különösen a nagyvárosokban és a fővárosban, Port-au-Princeben. A társadalom nagyon fiatal, mindössze négy százaléka 65 fölötti és csak öt százalék 55 és 65 év közötti. Az alacsony átlagéletkor az illegális abortusznak, illetve a vallási okokból tiltott fogamzásgátlás teljes hiányának köszönhető.
A haiti gyermekek helyzete elkeserítő: minden ötödik súlyosan alultáplált, és több mint tíz százalékuk az öt éves kort sem éri meg. Haiti humanitárius katasztrófái közül talán a legsúlyosabb az árvahelyzet: a nyugati félteke rekordereként a kiskorú árvák száma már a nagy földrengés előtt is 430.000-re rúgott. Számuk jelenleg ismeretlen.
A bukott államok listáján stabil szereplő Haitin jelenleg a 23. alkotmány van érvényben. A gazdasági mutatók reménytelenek: az 1300 dollár körül mozgó GDP/fő érték a harmada a szomszédos Dominikáénak. A bizonytalan időjáráshoz kötött mezőgazdaságtól függő állam nyomorgó lakói a nemzeti sportnak számító szerencsejátékba és kakasviadalokba menekülnek. A karib-tengeri sziget a jogvédők rémálma: bár a nők 1957 óta szavazhatnak, a nemi egyenlőség Haitin nem létező fogalom. A nemi erőszak rendkívül gyakori, a helyi jogrendszer elvétve bünteti érte a férfiakat. Számításuk szerint ma 3-400.000 gyermek él rabszolgaként az országban, többségüket szexuálisan is kizsákmányolják.
Kalózromantika
Mikor Kolumbusz zászlóshajója megfeneklett a mai Cap-Haïtien mellett, a 40 fős legénységet letelepítette a szigeten, amelyet spanyol területté nyilvánított. Az európai gyarmatosítókkal megérkeztek a ragályos betegségek is: az amerikai kontinens első feljegyzett feketehimlő-járványa is Haitihoz kötődik. Az indiánokat rabszolgasorba taszítva kényszermunkára kötelezték a sziget aranybányáiban és spanyolok földjein. Ennek köszönhetően az őslakos tainók annyira megfogyatkoztak, hogy a spanyolok kénytelenek voltak afrikai rabszolgákat behurcolni. Hamarosan megjelentek az indián-afrikai vegyes házasságok, amelyek félvér leszármazottai a mai is létező marabou kisebbséghez tartoznak.
Haiti adta a világnak a karibi kalózromantikát is. Az aranytermelés visszaesésével veszteni kezdett jelentőségéből, de kedvező földrajzi elhelyezkedése miatt a kalózok bázisa lett. A főként francia rablók Hispaniola nyugati részein telepedtek le, többek közt Tortuga központtal. Innen kiindulva az egész Karib-térséget, illetve Mexikót is többször végigrabolták. A kissé feszült egymás mellett élésnek végül az európai birodalmak többségét érintő pfalzi örökösödési háborút lezáró 1697-es rijswijki béke szabott gátat. A sziget nyugati oldala, a mai Haiti a franciáké a keleti oldal – Dominika - a spanyoloké lett. A francia oldalon fellendülő kávé-, cukornád- és indigótermelés hozta el Haiti virágzásának második időszakát.
Az ültetvények haszna a francia gyarmatosítók zsebét tömte, de ennek ára több tízezer afrikai rabszolga halála volt. A francia forradalom némileg késve megérkező híre 1791-ben két évig tartó rabszolgafelkelést eredményezett. A lázadás élére egy egykori rabszolga, Toussaint Louverture állt. Napóleon expedíciós hadat indított ellene, de hiába kapta el Louverture-t, az ő helyét átvevő Jean Jacques Dessalines elűzte a franciákat és kikiáltotta a Haiti Köztársaságot.
Dessalines-nel elindult Haiti egyik legerősebb hagyománya, az egymást követő diktátorok sora. A nép élete végéig kormányzóvá nevezte ki, de miután császárrá koronáztatta magát, betelt a pohár: 1806-ban máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták. Ebben az időszakban indult meg Haiti első kivándorlási hulláma is.
A fiatal Haiti nemzetközi megítélése nem volt túl biztató. A franciák és európai szövetségeseik érthetően nem nézték jó szemmel a zűrzavart, az Egyesült Államok pedig saját rabszolgái felkelésétől félve nem volt hajlandó elismerni az államot. Jefferson elnök ekkortájt hatályba léptetett gazdasági- és fegyverembargója az aprócska szigetország ellen az egyik fő oka Haiti jelenlegi helyzetének. A déli nyomás enyhülésével 1867-ben végül az USA is elismerte a függetlenséget, ugyanerre a franciák csak több tízmillió frankos summa ellenében voltak hajlandóak. Az ezt követő fél évszázad gyakorlatilag államcsínyek sorozatáról, belső frakcióharcokról és a nép körülményeinek általános romlásáról szólt.
Petrezselyem-holokauszt
A zárzavaros állapot a Panama-csatorna megnyitásával változott meg. Az USA ekkoriban jött rá, hogy a térség az ő játékterülete, és emiatt érdekelt a nyugalmában. Haiti esetében a legegyszerűbb megoldást választották: 1915-ben szállt partra a tengerészgyalogság és maradt egészen 1934-ig. Bár a népesség körében elterjedt általános nézet szerint ez a szűk húsz év a szenvedés és elnyomás két évtizede volt, az Egyesült Államok bankkölcsönökkel és amerikai szakértőkkel, infrastrukturális, oktatási és közegészségügyi reformokkal igyekezett gatyába rázni az országot, míg a haitiak ezt is meg nem elégelték.
Az amerikai kivonulás során a korábbi határváltoztatások miatt feszültség támadt Haiti és a Dominikai Köztársaság között. Ez a Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára végrehajtott 1937-es petrezselyem-mészárlásban csúcsosodott ki, amelynek során, öt nap alatt 20-30000 a dominikai oldalon élő haitit öltek meg. A mészárlás onnan kapta a nevét, hogy a dominikaiak minden fekete bőrűvel kimondatták spanyolul a petrezselyem szót. A franciát és a helyi kreolt beszélők a „perejil” szó r-hangját máshogy ejtették, mint a spanyol anyanyelvű dominikaiak, s aki ezen a rostán fennakadt, machete által végezte be.
A 40-es évek végére a törvényes választások során váltott vezetők kora újra véget ért, és a puccsok, alkotmánycserék, zavargások kora következett. A kaotikus időszaknak a Dr. Francois Duvalier, ismertebb nevén Papa Doc nagy valószínűséggel elcsalt megválasztása vetett véget. A rendet félkatonai erőszakszervezete, a nevét egy helyi gyermekmumustól kölcsönző Tonton Macoutes (magyarra leginkább Zsákos Emberekként fordítható) tartotta fenn, már amennyiben a folyamatos terrort annak lehet nevezni.
Az idővel magát örökös elnöknek kikiáltó Papa Doc diktatúrája hatására a 70-es évekre Haitit a maradék értelmiség is elhagyta, tovább súlyosbítva a korábbinál is nagyobb nyomorba süllyedő országot. A nemzetközi közösség segélyei Duvalier zsebében kötöttek ki. Mikor a súlyos szív- és cukorbeteg Papa Doc 1971-ben meghalt, nem is volt kérdés, hogy a rezsimet fia, Jean-Claude, azaz Baby Doc vette át, s ez gyakorlatilag semmi javulást nem hozott a népnek. 15 éves uralma után széleskörű tiltakozáshullám és felkelés söpört végig Haitin, ifjabbik Duvalier Franciaországba menekült feleségével. Kicsit sem meglepő módon újabb alkotmány került hatályba, Haiti ismételten évekre katonai puccsokkal, mészárlásokkal és pusztulással tarkított káoszba süllyedt.
Az 1990-es választásokat egy Jean Bertrande Aristide nevű katolikus pap nyerte meg kétharmaddal. Ez az apró termetű lelkész azon kevés történelmi szereplő egyike, akit már hatalomba lépése előtt megpróbáltak megpuccsolni. A Tonton Macoutes egykori vezetőjének hatalomátvételi kísérletét végül a hadsereg hiúsította meg. A beiktatott elnök első mandátumát sem sokáig élvezhette, vezérkari főnöke, Raoul Cedras vezetésével 1991 őszén az státuszát féltő politikai elit buktatta meg.
A helyzet 1994-re odáig fajult, hogy nyolc évtizeddel az első után megint Amerikának kellett bevonulnia, ezúttal ENSZ-felhatalmazással. A következő év végére Cedras rezsimje megbukott, az amerikaiak visszaültették Artistidet az elnöki székbe. A vérzivataros 90-es évek elindították a második nagy menekülthullámot. Pár év alatt több mint egymillió ember hagyta el a szigetet. Az emigránshullámmal különösen rosszul járt az USA: az emigránsokból toborzott bűnbandák mellett az AIDS-et is a haitiaknak köszönhetik.
Aristide a Duvalier-diktatúra által már jól bevált recepten alig változtatva létrehozta saját paramilitáris egységét, és megoldotta, hogy mindig a hatalom közelében maradhasson. A hivatásos hadsereget szétzavarta, helyette saját magánseregét használta rend- és csendőrségként. 1996-tól egy perióduson át személyes jóbarátja, René Préval volt hatalmon.
Két tény árul el rengeteg mindent az országról: egyrészről Préval mindössze a második volt a független Haiti történetében, aki képes volt végigszolgálni ötéves mandátumát, másrészről csak a függetlenség kikiáltásától az 1915-ös amerikai megszállásig több, mint 70 diktátor uralta a földet, s a szám azóta is stabilan nő. Mikor 2001-ben elsöprő többséggel újra a despotikus Aristide került a hatalomba, az egyesült ellenzék tiltakozni kezdett, s 2004-ig éveken át újra emberi jogsértések, vérengzések és komoly belharcok voltak napirenden a kiábrándult szegények és a rezsimhez hű paramilitárisok között.
Senkit sem érdekelne
Keményen hangzik, de Haiti csak az USA közelsége és drogcsomópont mivolta miatt érdekel bárkit is. A 2000-es évek elején a már amúgy is embertelen körülmények között élő köznép helyzetét egy egyesek szerint a kormány támogatását is élvező piramisjáték is tovább rontotta, amely Haiti GDP-jének 60 százalékát érintette, összesen körülbelül 200-250 millió dollár értékben. Az amúgy sem acélos 300 millió dolláros éves költségvetés a helyi gazdaság 80-as évek óta tartó stabil visszaesése következtében évről-évre csökken. A Transparency International korrupciós indexe szerint Haiti a világ első tízes „elitjének” állandó tagja. A bűnözés megállítására az adminisztráció képtelen, de leginkább maga is részt vesz abban.
Ilyen körülmények között csapott le a 2010-es földrengés, amely az addig szinte senkit sem érdeklő Haitire irányította a nemzetközi közösség figyelmét. A jegyzett történelem második legtöbb halálos áldozatát követelő földmozgás és a nyomában érkező földcsuszamlások, cunamik és járványok összesen 316.000 ember életét követelték, nagyjából egymillióan fedél nélkül maradtak.
A 2010-ben felröppent a diktátorok mellett legismertebb haiti, Wyclef Jean, a Fugees egykori frontemberének indulása az elnökségért. Ez viszont zátonyra futott, mivel a helyi törvények szerint a jelöltnek legalább öt évig Haitin kéne élnie, hogy a jelölti státuszt megkaphassa. 2011 januárjában Baby Doc is hazatért fényűző francia „száműzetéséből”, elmondása szerint segítő céllal. Két nappal később a helyi hatóságok korrupciós vádakkal letartóztatták, pere csütörtökön kezdődött. Emberi jogsértésekkel, sikkasztással vádolják, valamint a Tonton Macoutes által elkövetett politikai gyilkosságok és kínzások elrendelésével.
Klasszikus nagyhatalmi érdekek híján Haiti nyugalma és emelkedő pályára állítása maximum a hátsó kertjében rendszerető USA számára lehetne fontos, ez azonban úgy látszik, egyelőre kevés a sorsfordításhoz.
