2013. február. 03. 08:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 03. 08:59 Világ

Titkos terv készülhetett a szír ellenzék felfegyverezésére

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi igazgatója tervet készített a szíriai ellenzék fegyverekkel való ellátására, de Barack Obama elnök elvetette azt - írta honlapján vasárnap a The New York Times című amerikai lap.

A The New York Times értesülése szerint a két vezető illetékes tavaly nyáron dolgozta ki az ötletet, amelyről - így a lap - tudták ugyan, hogy kockázatokkal jár, de megítélésük szerint szövetségeseket szerezhetett volna Washingtonnak a fegyveres ellenzék soraiban, és elvezethetett volna Bassár el-Aszad elnök rezsimjének bukásához is.

Az akkor még újraválasztására készülő Obama ugyanakkor túlságosan nagynak találta a kockázatokat, és elvetette a tervet. Az elnök elsősorban azzal érvelt, hogy a fegyverek a konfliktusba keveredett szélsőséges csoportok kezébe kerülhetnek.

Szíriában a közel két éve tiltakozó mozgalomként indult, majd polgárháborús konfliktusba torkollott felkelés során az ENSZ adatai szerint eddig több mint 60 ezren haltak meg.

Clinton Obama most kezdődött második elnökségének idejére már nem vállalta a külügyminiszteri megbízatást, a posztot a napokban John Kerry vette át tőle. Petraeusnak pedig tavaly egy házasságon kívüli kapcsolat miatt távoznia kellett hivatalából.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.