2013. január. 14. 20:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 14. 20:44 Világ

Megdobálták az ellenzéki vezető konvoját Azerbajdzsánban

Kövekkel és tojásokkal dobálták meg Azerbajdzsánban Isa Gambar ellenzéki vezető konvoját, amely egy kampányrendezvényre tart - közölte hétfőn az Amnesty International nemzetközi emberi jogvédő szervezet.

A bejelentés szerint a legerősebb ellenzéki párt, a Muszavat októberi elnökválasztásra készülő vezetője az ország déli részében fekvő Lenkoránba igyekezett vasárnap, de a város bejáratánál autós és gyalogos tiltakozók várták, akik megpróbálták megakadályozni, hogy eljusson a rendezvény helyszínére. A támadók - akik Gambar egy munkatársa szerint több mint százan voltak - kövekkel betörték több autó ablakát, tojásokat is dobáltak, és a konvoj több tagját megverték.

Az Amnesty International (AI) szerint kilencen sebesültek meg, köztük Gulaga Aszlanli, a Muszavat alelnöke, akinek lábán a támadók egyik autója okozott zúzódásokat.

Az Amnesty illetékes igazgatója, John Dalhuisen hangsúlyozta: a szervezett támadás és a rendőri beavatkozás hiánya súlyos aggodalmakat vet fel, mindkettőt haladéktalanul ki is kell vizsgálni. Hozzátette: a hatósági vizsgálat mellett Azerbajdzsán európai uniós partnereinek is magyarázatot kell kérniük arra, hogyan történhetett ilyen súlyos támadás egy ellenzéki jelölt ellen.

Gambar tíz nappal ezelőtt jelentette be, hogy indulni kíván az októberi elnökválasztáson.

A nemzetközi emberi jogi szervezetek gyakran vádolják Ilham Aliyev elnök rendszerét azzal, hogy üldözi ellenzékét, a bakui kormányzat szerint azonban a Kaszpi-tenger mentén fekvő ország valódi demokrácia.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.