2013. január. 11. 12:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 11. 12:52 Világ

Japán ellen szövetkezne Kína

Kínának és Dél-Koreának "egyértelmű magatartást" kell tanúsítania Japánnal szemben - közölte vendéglátóival Szöulban Csang Csi-csün kínai külügyminiszter-helyettes pénteken a Yonhap hírügynökség értesülései szerint.

Csang kijelentését a japán sajtó úgy értékelte, hogy Peking egységfrontot akar képezni Szöullal a mindkét országgal szigetvitában álló s általuk történelmi bűneinek tagadásával vádolt Tokióval szemben. "Ha Japán továbbra is tagadja történelmét, és nem viszonyul helyesen a múlt kérdéseihez, akkor erkölcsileg elfogadhatatlan marad, függetlenül gazdasági fejlettségétől. (…) Ha Japán veszélyes útra téved, az számottevő károkat okozhat a Kína, Korea és Japán közti együttműködésben" - mondta Csang. 

Japán viszonya tavaly augusztusban, illetve szeptemberben mérgesedett el Dél-Koreával és Kínával két szigetvita miatt. A közelmúltban mind Peking, mind pedig Szöul abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a szigetország "jobbra tolódik", miután a nacionalista jelszavakkal kampányoló Liberális Demokrata Párt nyerte a tavaly decemberi japán választásokat. 

A diplomata ugyanakkor annak a reményének is hangot adott, hogy Kína, Dél-Korea és Japán "a nehézségek ellenére is" előrelépéseket tud majd tenni egy háromoldalú szabadkereskedelmi egyezmény előkészítésében.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.