2012. december. 31. 16:35 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 31. 16:37 Világ

Írország veszi át az Unió soros elnökségét

Éjfélkor Írország veszi át Ciprustól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és életbe lép a márciusi uniós csúcson elfogadott fiskális paktum is.

A június végéig tartó ír uniós elnökség legfontosabb feladatának a növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez nélkülözhetetlennek tartott stabilitás megteremtését tűzte ki célul. 

Írország azt tervezi, hogy a válságban szerzett tapasztalatait is felhasználja majd az elnökség folyamán, mivel ebben a fél évben egy olyan ország tölti majd be a krízisből kilábalóban lévő EU elnökségét, amely éppen maga is kifelé tart a gazdasági válságból.

Az ír elnökség a kilábalást az európai bankrendszer stabilizációján, a bankunió megteremtésén és a gazdaságpolitikai koordináción keresztül tervezi megteremteni. Emellett nagy hangsúlyt fektet a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, miután az 13 uniós tagországban is meghaladja a 25 százalékos szintet.

Az ír uniós elnökség két területet tart kulcsfontosságúnak: a digitális gazdaságot és az Európa-szerte 87 millió embert foglalkoztató kis- és közepes vállalkozásokat, amelyeket Írország az "európai gazdaság gerincének" tekint. 

Prioritásként tekint az ír elnökség az úgynevezett Európai Összekapcsolási Eszközre is, amely az Európai Bizottság tervei szerint a 2014 és 2020 közötti időszakban 40 milliárd euró befektetéssel egységes közlekedési, energetikai, informatikai, távközlési rendszert, infrastruktúrát teremt az EU-ban.

Miután a 2012 novemberében tartott rendkívüli uniós csúcstalálkozón a tagállamok állam- és kormányfői nem tudtak megállapodásra jutni az unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretéről, ennek az alkufolyamatnak a lezárása is várhatóan az ír elnökség feladata lesz.

2013. január 1-jén életbe lép az unió 25 tagállama által márciusban aláírt fiskális paktum is, miután az eurózóna 12 tagországa decemberben ratifikálta a dokumentumot.

A paktum célja a fiskális fegyelem fokozása és nagyobb ellenőrzés lehetővé tétele az eurózónán belül azáltal, hogy bevezeti az "egyensúlyi költségvetés" szabályát. 

Ennek értelmében a nemzeti büdzséknek egyensúlyban kell lenniük, vagy többletet kell mutatniuk, ami azt jelenti, hogy az aláíró országok költségvetései legfeljebb a bruttó hazai termék 0,5 százalékának megfelelő strukturális hiányt mutathatnak fel. 

Az uniós tagállamok közül az Egyesült Királyság és Csehország döntött úgy, hogy nem írja alá a paktumot. A fiskális paktum előírásai jelenleg csak az azt aláíró eurózóna-tagokra nézve kötelező, a közös pénzt egyelőre nem használó országok számára akkor lesznek majd kötelező érvényűek, ha bevezetik az eurót.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.