Újabb száz gázai célpontot támadott Izrael az éjszaka
Az izraeli légierő mintegy száz gázai övezeti célpontra mért légicsapást csütörtökre virradó éjjel, s az övezetben tevékenykedő palesztin szélsőségesek is nagyjából ugyanennyi rakétát lőttek ki Izrael területére.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy nagy és közepes hatótávolságú rakétaindító-állásokra és tárolókra, terrorista létesítményekre és Izrael elleni támadásokra készülő fegyveresekre mértek csapásokat a keskeny földközi-tengeri földsávot jelentő palesztin területen. Összesítésében az is szerepel, hogy határhoz vezényelt harckocsik is lőtték az övezetben található célpontokat.
Az izraeli média szerint folyamatban van más harci technika összevonása is a térségben, miközben a hadsereg behívókat küldött "bizonyos szakmákban" jártas tartalékosoknak. Hivatalos közlést erről még nem tettek közzé, de egyes hírek szerint egyelőre a hadsereg ellátását végző szolgálathoz és a polgári védelemhez toboroznak tartalékosokat.
Hírügynökségi jelentések szerint Gázai övezetben tevékenykedő szélsőségesek is nagyjából száz rakétát lőttek ki csütörtökre virradóra Izrael területére. A gázai határtól mintegy 30-40 kilométerre fekvő városokban is becsapódtak rakéták.
A Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer mintegy 30 rakétát semmisített meg, de néhány lakott területen csapódott be. A támadások következtében Izrael déli részén meghalt három ember, és vannak sebesültek is.
Csütörtök délelőtt is folytatódott szórványosan az izraeli és a palesztin területek kölcsönös lövetése. A helyzet hirtelen romlása miatt Izrael déli területein rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak: zárva maradtak az iskolák, a határ menti hét kilométeres sávban élő izraelieket pedig arra utasították, hogy ne hagyják el otthonaikat.