Világ MTI 2012. november. 05. 17:45

A civilek Obamának, a piac Romneynak drukkol

A világ "civil" lakossága örömmel fogadná Barack Obama demokrata párti amerikai elnök újjáválasztását, a piacok zártabb világa ugyanakkor valószínűleg árfolyam-emelkedéssel jutalmazná, ha a keddi elnökválasztás után Obama republikánus kihívója, Mitt Romney költözhetne be a Fehér Házba - legalábbis az elmúlt hetekben elvégzett különböző londoni felmérések ilyen globális véleménymegoszlást tükröznek.

A BBC Világszolgálatának minap Londonban ismertetett globális vizsgálata szerint ha a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének az amerikai elnökválasztáson, akkor Obama elsöprő fölénnyel legyőzné ellenfelét.

A BBC World Service megbízásából a GlobeScan közvélemény-kutató és tanácsadó hálózat a marylandi egyetem nemzetközi politikakutató programjának szakértőivel együttműködve 21 országban csaknem 22 ezer fő bevonásával végezte el a vizsgálatot, és a 21 ország közül 20-ban a megkérdezettek többsége Obamát pártolta Romney ellenében; az egyetlen kivétel Pakisztán volt.

A franciák Obamára voksolnának

A teljes minta átlagában a vizsgálatba bevontak 50 százaléka szeretné a jelenlegi amerikai elnök újraválasztását, a republikánus elnökjelöltet ugyanakkor mindössze 9 százalék látná szívesebben a Fehér Házban; a többiek nem nyilvánítottak véleményt. A vizsgált országok közül Franciaország közvéleménye a legerőteljesebben Obama-párti: a megkérdezett franciák 72 százaléka mondta azt, hogy Obama híve, Mitt Romneyt ugyanakkor alig két százalék választaná.

MTI / EPA / Michael Reynolds

Barack Obamának komoly többségű - 64-67 százalékos - támogatottságot mutatott ki a BBC-felmérés Németországban, Ausztráliában, Kanadában, Nigériában és Nagy-Britanniában is. Romneyt a spanyolok találták a legkevésbé rokonszenvesnek; mindössze 1 százalékuk nevezte meg a republikánus kihívót preferált jelöltként.

A felmérés eredményeihez fűzött kommentárjukban a BBC World Service szakértői kiemelték, hogy Obama világszerte megnyilvánuló támogatottsági előnyével éles ellentétben az Egyesült Államokban gyakorlatilag holtverseny alakult ki az elnök és kihívója között a választási kampány végére.

A piac Romneyt várja

A piaci szereplők ugyanakkor a jelek szerint jobban örülnének Romney győzelmének. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays múlt héten ismertetett globális felméréséből, amelyben 354 - összesen több mint tízezer milliárd dollár befektetői tőkét kezelő - intézményi befektetési társaság vett részt, az tűnt ki, hogy Obama győzelme esetén a válaszadók 50 százaléka a demokraták és a republikánusok között kialakuló törvényhozási patthelyzettől tart, 43 százalékuk pedig a kockázatok közé sorolta a nem befektetésbarát adó- és/vagy szabályozói intézkedéseket is.

AP / Jae C. Hong

Romney sikere esetén a Barclays felmérésébe bevont befektetési társaságoknak csak a 23 százaléka számítana a kongresszus tevékenységének megbénulásától - bár a ház londoni elemzőinek kommentárja szerint ez is "jelentős" arány -, a nem befektetésbarát adó- és/vagy szabályozói lépésektől félő cégek aránya pedig elenyésző.

Amikor a Barclays londoni szakelemzői a felmérésben részes befektetési intézmények által kezelt tőkeérték szerint súlyozták a válaszokat, az így számított arányok alapján a második Obama-kormányzat esetleges nem befektetésbarát adózási és szabályozói lépései miatt a kezelt össztőkemennyiség 61 százalékáért felelős befektetési intézmények adtak hangot aggályaiknak.

A Barclays felmérése szerint a globális befektetési intézményi körön belül relatív többségben vannak azok az alapkezelő cégek, amelyek Obama győzelme esetére kismértékű vagy jelentősebb eladási hullámot valószínűsítenek az amerikai részvénypiacokon, Romney diadalától ugyanakkor a válaszadók nagy többsége kisebb vagy jelentősebb - 4 százalékot meghaladó - mértékű részvényárfolyam-erősödést vár rövid távon.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.