2012. november. 03. 19:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 03. 19:47 Világ

Dühükben nem nyitottak ki a spanyolországi kínai boltosok

A kereskedők úgy érzik, bűnözőkként kezelik őket.

A hátrányos megkülönböztetés elleni tiltakozásképp nem nyitották ki üzleteiket szombaton a spanyol főváros kínai kereskedői.

Érdekképviseleti szervük elnökének nyilatkozata szerint a spanyol lakosság széles rétegei bűnözőknek tekintik az országban élő összes kínait. "Tiltakozó akciónkkal, amely nem szokásos a mi hazánkban, azt akarjuk hangsúlyozni, hogy semmi közünk a korrupcióhoz. Törvénytisztelő emberek vagyunk, adót fizetünk, és be akarunk illeszkedni a spanyol társadalomba" - hangoztatta Csen Ji-nong, akinek szavait a közszolgálati rádió is sugározta.

A szombati tiltakozás hátterében az a nagyszabású akció áll, amelyet október közepén rendezett a spanyol rendőrség egy kínai bűnszövetkezet ellen. Azóta a kínai kereskedők "erős ellenszenvet" éreznek a helyiek részéről. Egyes boltok forgalma 70 százalékkal esett vissza az utóbbi két hétben.

A rendőrségi akció során több mint 80 kínait vettek őrizetbe, köztük a banda feltételezett vezérét, Kao Pinget. A madridi ügyészség pénzmosással gyanúsítja a bűnszövetkezetet. Gyanúja szerint ennek tagjai évi 200-300 millió euró, prostitúcióból és zsarolásból származó pénzt mosnak tisztára.

A spanyol főváros közelében fekvő ipari parkban található a kínai importáruk legnagyobb európai raktára. Az itt tevékenykedő mintegy 800 kínai cég tízezer embert foglalkoztat, évi üzleti forgalmuk hivatalos adatok szerint 870 millió euróra rúg.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.