2012. szeptember. 10. 21:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 11. 08:35 Világ

Fagyott hulla zuhant az égből az utcára Nagy-Britanniában

Egy férfi teste zuhant vasárnap reggel London egyik nyugodt elővárosának utcájára. A testrészek szanaszét repültek a földbecsapódástól, az áldozat valószínűleg egy repülőgép potyautasa lehetett.

Egy fagyott férfi hullája zuhant tegnap reggel nyolc óra körül London egyik elővárosának, Mortlake-nek az egyik utcájára – írja a Daily Mail. A férfi körülbelül harmincéves lehetett, és származását tekintve feltehetően észak-afrikai.

A holttestet egy parkoló autón találták meg, de több testrésze leszakadt és méterekkel arrébb repült.

A lapnak nyilatkozó repülési szakember elmondta, nem ez az első ilyen eset, a potyautasoknak pedig nagyon kevés esélye van a túlélésre: a futóműben, ahol el szoktak bújni, akár mínusz negyven fok is lehet a magasban, amelyet az emberi szervezet nem él túl, gyakorlatilag halálra fagy. Mint mondta, más esetekben a kinyíló futómű nyomja össze a gépeken elbújó potyautasokat.

A szakember szerint a férfi azért zuhanhatott ki a gépből, mert amikor a futómű még több száz méter magasan kinyílik, az ott korábban megbúvó, de addigra már halálra fagyott testek kiesnek onnan. A kisváros, ahol a holttest földet ért pedig éppen a Heathrow repülőtér felé vezető légifolyosó mentén helyezkedik el, gyakorlatilag ott szokták kinyitni a repülőgépek a futóművüket, és kezdik meg az ereszkedést.

Hasonló esetek korábban is előfordultak: 2001-ben a mostani esettől mindössze egy mérföldre, egy parkolóba zuhant egy férfi a British Airways egyik járatáról, múlt hónapban pedig egy már leszállt gép futóműjében találtak rá egy férfi holttestére.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.