2012. augusztus. 06. 13:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 06. 15:49 Világ

Titokzatos idegen juttatott el egy csomagot Tóásó Előd családjának

Magyarországra került a Tóásó-ügy több dokumentuma, ám azt a család a magyar Külügyminisztériumon keresztül vissza kívánja juttatni a bolíviai hatóságoknak – erről Tóásó Előd nővére, Tóásó Edit és Lukács Csaba újságíró számolt be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Lukács Csaba azt mondta, hogy a múlt héten – hétfőn, kedden és szerdán – látogatta meg bolíviai börtönében a terrorista összeesküvéssel megvádolt, több mint három éve Bolíviában raboskodó Tóásó Elődöt.

Közölte, a La Pas-i szállodában, ahol lakott, kapta meg egy ismeretlentől egy motoros futáron keresztül egy lezárt borítékban az ügy mintegy százoldalnyi ügyészségi dokumentumát, és azt felbontatlanul hozta haza Magyarországra.

A dokumentumok visszajuttatásával a jó szándékukat kívánják jelezni a bolíviai hatóságoknak. Utalt arra is, hogy tudomásuk szerint az ügy teljes, kétezer oldalas dokumentációját ismeretlenek ellopták a bolíviai hatóságoktól, szerinte valószínűleg ez is az oka annak, hogy csúszik a per – mondta.

Lukács Csaba közölte, sem ő, sem a család nem adott pénzt a dokumentumokért, bár korábban ismeretlenek az interneten keresztül Tóásó Előd nővérének felajánlották, hogy 50 ezer dollárért eladnák a teljes anyagot.

Ezzel kapcsolatban Tóásó Edit azt mondta, azért nem vették meg a korábban felajánlott dokumentumokat sem, mert az nem állt érdekükben; meg vannak győződve Tóásó Előd ártatlanságáról, így nincs félnivalójuk. Hozzátette: örülnek ugyanakkor annak, hogy megkapták a dokumentumokat, mert így meg tudják mutatni, hogyan működik a bolíviai igazságszolgáltatás.

Közlése szerint az eredeti ügyészségi dokumentumok között van személyes levél, édesanyja fényképe, ügyvédi levél, valamint a paprikás krumpli receptje is. Az iratokat a sajtótájékoztató után az újságírók is megnézhették.

Lukács Csaba szerint a dokumentumok között egyetlen olyan van, amely érdemben az ügyhöz tartozik; Kepes András televíziós újságíró Rózsa-Flores Eduardóval készített interjújának a magyar leirata.

A sajtótájékoztatón Lukács Csaba bemutatott egy videofelvételt, melyet az éppen beteg Tóásó Előddel annak szűk és hideg cellájában készített múlt héten. A Tóásó Előddel készített interjút is felhasználva dokumentumfilmet készítenek, amelyet még ebben a hónapban le is vetítenek a közmédiában.

Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy július végén lecserélték a Tóásó-per két hivatásos bíráját, helyt adva a bolíviai belügyi és igazságügyi tárca kifogásának. Az indoklás szerint azok érdekében állt az eljárásban való részvétel, és "bizonyos részrehajlás" is a számlájukra írható – adta hírül akkor a La Razón című bolíviai napilap.

A tárgyalás helyszíne is változhat, Marcelo Soza ügyész ugyanis azt kérte, hogy az új bírák Santa Cruzból, a lázadó tartomány fővárosából Tarijába vagy Cochabambába helyezzék át a per érdemi szakaszának megvitatását.

Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütés során életét vesztette a magyar, bolíviai és horvát állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.