2012. augusztus. 06. 19:46 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 06. 19:39 Világ

Iszlamistákat mészároltak le Szomáliában a kormányerők

Az al-Shabaab szomáliai milícia legalább ötven tagjával végeztek hétfőre virradó éjjel a kelet-afrikai ország középső részén az átmeneti kormány csapatai és az őket segítő etióp katonák - közölte a német hírügynökséggel a szomáliai kormány egyik tisztségviselője.

A tájékoztatás szerint Hudur közelében öt órán át tartottak a harcok, amelyek során négy civil is életét vesztette. A környéken élők közül többen elmenekültek az összecsapások elől. Az al-Shabaab ezzel szemben saját győzelmeként értékelte a történteket. 

"Hudurban sok etióp katonával és az úgynevezett szomáliai kormány egyenruhásaival végeztünk" - mondta az iszlamista csoport egyik szóvivője.

Az utóbbi években a kormányerőknek és az Afrikai Unió (AU) helyi békemissziójában (AMISOM) részt vevő katonáknak sikerült kiűzniük az al-Shabaab harcosait a fővárosból, Mogadishuból. Azóta a kelet-afrikai ország más részein is nyomás alá került a szélsőséges szervezet.

Az al-Shabaab célja egy iszlamista berendezkedésű állam létrehozása, és ennek elérése érdekében a lázadócsoport 2007 óta harcol az átmeneti vezetés ellen.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.