„Husszein és én már nem vagyunk jóban. Rengeteg barátomat veszítettem el az itteni események miatt” – mondja Omar, aki korábban Husszein legközelebbi barátja volt. Omar sosem érezte jól magát Szíriában. Külföldiekkel barátkozott, metál zenét hallgatott, hosszú haja volt. Amióta mindennapossá váltak a harcok, az emigrációt látja az egyetlen élhető útnak. Az országot most azonban gyakorlatilag lehetetlen elhagyni. Omar folyamatos depresszióval küzd.

Omar és Husszein, akik régen nap mint nap együtt bandáztak, mára már nem is beszélnek egymással. Abban egyetértenek, hogy békét szeretnének, sőt mindketten az ellenzéken belüli iszlamista előretöréstől tartanak a leginkább. „Sosem fog leállni a fegyvercsempészet. A felfegyverzett szélsőségesek márpedig nem a szabadságért harcolnak, hanem kizárólag azért, hogy ők uralják Szíriát. Az emberek félnek tőlük” – mondja Omar.

„Ez nem a változásról szól. A forradalmak nem így néznek ki” – állítja Husszein, aki szerint a Nyugatot is felelősség terheli a történések miatt. Szerinte az USA és más nyugati kormányok támogatják a szélsőségeseket, a média pedig elferdíti a híreket. Omar szerint azonban Husszein nem veszi észre, hogy elsősorban a szír kormány a felelős azért, ami most történik az országban. „Ez jellemző a fennálló rendszer kedvezményezett osztályának egészére” – mondja Omar, célozva Husszein családjának társadalmi pozíciójára.

Isten óvja Szíriát!

Korábban egyébként egyáltalán nem volt divat belpolitikáról beszélni Szíriában. Ez nagyjából el is volt intézve annyival, hogy minden utcasarokra, bolt kirakatába ki volt téve Bassár al-Aszad portréja a „szeretünk téged” vagy „veled vagyunk” felirattal. Amikor elkezdődtek az összecsapások, hosszú hónapokig hallgattak róla az emberek, mintha mi sem történne. Egyedül a külföldön élő szír ismerőseim vették a bátorságot, hogy beszéljenek róla. Ők mind Aszad bukását várják. A közösségi oldalakon profilképüket hamar leváltották a lázadók mártírjait gyászoló képekre, és folyamatossá váltak üzenőfalukon a véres ütközeteket bemutató amatőr felvételek.

Szíriai lakosok menekülnek országukból. A félelem az emberek gondolkodását is átformálta.

AP / Hussein Malla

Egészen mostanáig jellemző volt, hogy a szír eseményekre irányuló kérdésekre a Szíriában élő szírek nagy többsége teljesen kitérő, ám sokat sejtető választ adott, mint például „Szíria még mindig erős és gyönyörű, ahogy azt te is tudod”. Az elmúlt egy évben sokan el-eltűntek, a közösségi oldalakról letörölték magukat, vagy egyszerűen csak megszűntek aktív felhasználók lenni, a profiljukhoz való hozzáférést pedig korlátozták, főként a barátok listáját illetően. „Annyira szomorú vagyok a szíriai események miatt. Inkább hallgatásba burkolózom” – írta tömör levelében egy másik barátom, aki korábban egyáltalán nem volt elzárkózó.

Az elmúlt hetek eseményei azonban megtörték a csendet, és pro, illetve kontra is kép- és videolavinát indítottak el a közösségi oldalakon. A profilképek rendre kicserélődtek egyik oldalon Aszad arcképévé vagy szír nemzeti szimbólumokká, másik oldalon mártírok portréjává vagy teljesen fekete képkockává. Újabban az aszadisták is kitermelték a maguk mártírjait: hemzsegnek a közösségi oldalak az elhullott szír katonáknak rendezett állami temetéseken készült képektől. Jellemző retorikai fogás az aszadisták részéről, hogy maguk számára mintegy kisajátítják a „nemzet” szót, a lázadókra pedig mint külföldi érdekeket megjelenítő, hazaellenes erőre tekintenek.

Ha ma kérdezi meg valaki a szír barátait az ottani helyzetről, kétféle választ kaphat a két fő politikai csapásiránynak megfelelően. Az Aszad-ellenesek egytől egyig azt mondják, „a helyzet nagyon bonyolult”. Egy korábban inkább Aszad-párti barátnőm szerint pedig „a helyzet rossz, de a legjobbakat reméljük, csak imádkoznunk kell”. Az idő előrehaladtával az ő Facebook-faláról például kihaltak az Aszadot éltető posztok, mára inkább a „God save Syria” (Isten óvja Szíriát) tematika az uralkodó. Az Aszad-ellenesek egyre hangosabbakká és bátrabbakká váltak az utóbbi időben. A több tízezrek által kedvelt ellenzéki oldalak népszerűsége tovább nőtt, köztük az egyik legkiemelkedőbb a „kínai forradalom” elnevezésű, humoros köntösbe bújtatott politikai oldal.

"Elfáradtunk már"

Kevesen bocsátkoznak még a közeli ismerőseim közül is a helyzet komolyabb elemzésébe, ami érthető, hiszen Szíriában korábban sem volt ajánlatos ilyesmiről beszélni. A helyiek szerint legalább minden hetedik ember besúgó volt, de más tippek szerint minden harmadik ember jelentett már. Husszein szerint mára már az ellenzéknek is vannak kémei, így gyakorlatilag harapófogóba került az egész nemzet.

Szíria véres küzdelme a szabadságért - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!

AP

Husszein múltkoriban küldött egy körlevelet külföldi ismerőseinek, melyben csatolt néhány rövid rádiós riportot, amiből szerinte a valóságot ismerhetjük meg. Az anyagokat egy brit barátja készítette, és bár megállapításai valóban árnyaltabbak sok nyugati riportnál, sok helyütt az aszadista álláspontot népszerűsítve. Amellett, hogy az emberek erőltetett jókedvéről, a növekvő elvándorlási szándékról, és a terjedő Nyugat-ellenességről beszél, olyan állításokat is tesz, mint például, hogy a rezsimhez hű katonák jelentik az emberek számára a védelmet, vagy hogy a szír állami tévécsatorna kiegyensúlyozottabb és hitelesebb, mint a BBC. Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy akár Szírián belül él valaki, akár kívül, akár szírként figyeli az eseményeket, akár külföldiként, objektív képet kapni a jelen szíriai helyzetről lehetetlen.

Husszein szerint a harcok el fognak húzódni. Az egyetemet már nem tudja tovább húzni, így kénytelen lesz bevonulni a hadseregbe kötelező szolgálatra. „Én csak azt szeretném, ha véget érnének az összecsapások. Ez az egyetlen vágyam. Elfáradtunk már” – mondja.