2012. július. 20. 09:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 20. 09:43 Világ

Bako Szaakjánt újraválasztották Hegyi-Karabahban

Újraválasztották öt évre az azerbajdzsáni területbe beékelődött, főként örmények lakta Hegyi-Karabah elnökének Bako Szaakjánt - közölte pénteken a választási bizottság előzetes eredmények alapján.

A testület szerint Szaakján hivatalban levő elnök nagy fölénnyel, a voksok 66,7 százalékával nyerte meg a választást. Legfőbb riválisa, Vitalij Balaszanján nyugalmazott tábornok pedig a szavazatok 32,5 százalékát gyűjtötte össze. 

Mindketten a szakadár terület nemzetközi elismertetését, a biztonságot és az életkörülmények javítását állították kampányuk középpontjába. Elemzők Szaakjánt tartották esélyesebbnek, mert őt támogatta a helyi parlament három legnagyobb pártja.  

Az 52 éves Szaakján 2007 óta elnöke Hegyi-Karabahnak. Előtte a hadseregben szolgált, vezérőrnagyi rangig vitte, majd politizálni kezdett, volt belügyminiszter és a kormány mellett működő nemzetbiztonsági szolgálat igazgatója is. 

A szovjet időkben Azerbajdzsánhoz csatolt Hegyi-Karabah az 1990-es évek elején kiáltotta ki a függetlenségét, amelyet azonban a nemzetközi közösség, de még  Örményország sem ismer el. 145 ezer lakosának többsége örmény. Az Azerbajdzsán és Örményország között Hegyi-Karabah ellenőrzéséért folytatott háború hat éve alatt harmincezren haltak meg, és százezrek menekültek el otthonukból. 1994-ben tűzszüneti megállapodást írtak alá, de azóta is rendszeresek a térségben a lövöldözések. Azerbajdzsán és Örményország azóta sem tudott megállapodni a terület jogállásáról, amelyet szakértők "időzített bombához" hasonlítanak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.