2012. július. 12. 21:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 12. 21:41 Világ

Újabb szankciókat vezetett be Irán ellen az USA

Újabb szankciókat léptetett életbe az amerikai kormány csütörtökön Iránnal szemben. Washingtoni közlés szerint a szankciók az iráni nukleáris program, illetve a ballisztikus rakétaprogram megakadályozását célozzák.

Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy különböző pénzügyi szankciókat léptettek életbe 11 iráni vállalattal szemben. Az érintett vállalatok kapcsolatban álltak a teheráni védelmi minisztériummal és a forradalmi gárdával.

Ugyancsak szankciókkal sújtottak egy iráni nemzeti hajózási társaságot, valamint egy egyetemet is. A pénzügyminisztérium szankciókkal sújtott egy Iránban élő osztrák állampolgárt, valamint három iráni személyt is. 

Amerikai közlés szerint a szankciókat azzal az indoklással határozták el, hogy mind az érintett cégek, illetve intézmények, mind az említett személyek támogatták az iráni nukleáris programot és a ballisztikus rakétaprogramot.

Ezenkívül az amerikai hatóságok további lépéseket tettek olyan vállalatok, illetve pénzintézetek azonosítására, amelyek külföldi - mindenekelőtt hongkongi, svájci, valamint malajziai - cégeket segítettek a velük szemben már korábban életbe léptetett szankciók megkerülésében.

A nyugati országok - köztük az Egyesült Államok - azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris fegyver előállítására törekszik.  Mindezt főként az iráni olajipari, valamint a pénzügyi szektorral szembeni szankciókkal kívánják megakadályozni. Az Európai Unió több tagállama július elején az iráni kőolaj importjának beszüntetését határozta el.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.