Kedden reggel 9 óra után nem sokkal 5,8-as erősségű földrengés rázta meg Észak-Olaszországot. A rengés epicentruma újra Emilia-Romagna tartományban volt, eddig tizenöt halottról tudni, de még többen is lehetnek a romok alatt.
Kedd reggel kilenc óra után pár perccel a Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű földrengés volt Észak-Olaszországban, a rengés epicentruma Emilia-Romagna tartományban volt, Modena mellett. A rengést még Ausztriában is érezni lehetett. A nap folyamán további utórengések rázták meg a régiót: több tucat hármasnál nagyobb utórengés okozott pánikot Modena környékén.
A Repubblica olasz napilap szerint eddig tizenöt halottról tudni. Több mint ötezer embert kellett kitelepíteni Modena, Bologna és Ferrara környékéről, mivel félő, hogy lakásaik összeomolhatnak. Ugyanakkor továbbra is sorra érkeznek a hírek összedőlt házakról, templomokról, színházakról is, így elképzelhető, hogy még több embert kell majd átmeneti szállásokon elhelyezni.
Bolognában olyan erősségű volt a rengés, hogy az emberek az utcára szaladtak, mivel attól tartottak, hogy összedőlnek az épületek.
Mario Monti olasz miniszterelnök a földrengés után nem sokkal kijelentette, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt és arra kérte az embereket, hogy bízzanak bennük, mivel elkötelezettek a helyzet rendezése érdekében. Giorgio Napolitano olasz államfő a földrengés utáni első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy biztos abban, hogy felül tudnak kerekedni a kialakult helyzeten. A köztársasági elnök elmondta, hogy együttérez a földrengésben elhunytak hozzátartozóival és mindazokkal, akik megsérültek a természeti katasztrófa következtében.
A mostani rengés ereje körülbelül a tíz nappal korábbiéhoz volt hasonló, ami ugyancsak ebben az olasz régióban történt. Több olyan műemlék, épület is összedőlt a mostani rengésben, amely a május 20-i természeti katasztrófát túlélte. A Bologna jelképének számító Két Ferde Tornyon egyelőre azonban nem találtak sérüléseket.
Sajtójelentések szerint a rengés hatására sok helyen elnémultak a telefonvalak, a mobilokkal is probléma van, egyedül az internet működik, ahol egyre-másra érkeznek a hírek, hogy Milánóban, Torinóban, Forlìban, Veronában és Velencében is érezni lehetett a rengést. Ravennában eközben több szálloda is bejelentette, hogy készen állnak a fedél nélkül maradtak fogadására, Bolognában pedig kedd éjszaka nem zárják be a parkokat, hogy így biztosítsanak helyet az esetleges rászorulóknak.
Milánóban és Bolognában sok irodát és boltot biztonsági okokból evakuáltak, Firenzében és Padovában iskolákat ürítettek ki, Ferrarában pedig a tartomány elnöke kérvényezte, hogy a mai nappal érjen véget az iskolai tanév, mivel a földrengés ellehetetlenítette a további tanítást. A bolognai központi pályaudvaron, Olaszország egyik legfontosabb vasúti csomópontján akadozik a vonatközlekedés, mivel átvizsgálják a vasút pályákat. Észak-Olaszország többi részén is jelentős késésekkel indulnak és érkeznek a vonatok.