Nőgyűlölettel is megvádolta DSK-t a szobalány
Nőgyűlölettel bővült a Dominique Strauss-Kahn elleni polgári peres kereset, amelyet egy guineai szállodai szobalány nyújtott be ellene, azt állítva, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója orális szexre kényszerítette őt.
A kereset azzal a megállapítással bővült, hogy a szobalány, Nafissatou Diallo részben Strauss-Kahn nőgyűlölete miatt vált áldozattá.
"Az alperes azért követett el erőszakos bűncselekményt a felperes ellen, mert ő nő, s az alperes, legalábbis bizonyos mértékben, gyűlöletet táplál a nők iránt" - áll az módosított keresetben, amelyet helyi idő szerint kedden nyújtottak be egy bronxi bíróságon Dialló ügyvédjei, hivatkozva egy, New Yorkban hatályos jogszabályra, amely oltalmazza a nemi indíttatásból elkövetett bűncselekmények áldozatait.
Diallo jogi képviselői szerint a kereset bővítésével könnyebb lesz a bíróság elé tárni Strauss-Kahn múltbeli szexügyeit, amelyeket a bíró amúgy a tárgyhoz nem tartozónak minősíthet és elutasíthat.
A szóban forgó ügyben Diallo tavaly büntetőeljárást indított Strauss-Kahn ellen, de a vádakat ejtette a bíróság, mert kérdések merültek fel Diallo szavahihetőségével kapcsolatosan.
A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be ellene, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa "brutálisnak" és "szadistának" nevezett, tavaly májusban elkövetett támadás miatt.