2012. április. 20. 08:28 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 20. 08:23 Világ

Líbiának bizonyítékai vannak: Kadhafi fia kivégzett embereket

Líbiának bizonyítékai vannak arra, hogy a megbuktatott líbiai diktátornak, Moammer Kadhafinak a második fia személyesen hajtott végre kivégzéseket, valamint köze volt ahhoz, hogy a rezsim zsoldosokat toborzott - közölte csütörtök este a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze.

Az ICC már többször követelte az új líbiai vezetéstől, hogy adja ki a 38 éves Szeif al-Iszlámot, mert a fiút apjához hasonlóan emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg tavaly. A kérést azzal indokolták, hogy feltételezhetően szerepe volt a tavaly februárban kezdődött rendszerellenes tüntetések több résztvevőjének meggyilkolásában. Szeif al-Iszlámot tavaly novemberben bujkálás közben fogták el az észak-afrikai ország déli részén. 

Tripoli azonban mindeddig elutasította a Kadhafi fiú kiadását. Mahmúd Sammam tájékoztatási miniszter a közelmúltban megerősítette, hogy hazájában állítják bíróság elé és a líbiai törvények alapján vonják felelősségre bűncselekményeiért. Luis Moreno-Ocampo ICC-főügyész csütörtökön közölte: Líbia április végéig indokolhatja meg hivatalosan az ICC-nél, hogy miért maga akar ítélkezni Szeif al-Iszlám felett.

"A líbiai főügyésznek további bizonyítékok kerültek a kezébe arra vonatkozóan, hogy Szeifnek köze volt bűncselekményekhez, részben úgy, hogy személy szerint ő végzett ki embereket" - mondta Moreno-Ocampo az AP-nek nyilatkozva. Többet nem volt hajlandó mondani az ügyben, arra hivatkozván, hogy a részletek titkosak.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.