Világ MTI 2012. március. 23. 16:03

Többen meghaltak egy pakisztáni öngyilkos merényletben

Legalább öten meghaltak egy öngyilkos merényletben pénteken Pakisztán északnyugati, törzsi területén, a támadásban a helyi szélsőségesek egy másik felkelőcsoport tagjait vették célba.

A hírügynökségi jelentések egymásnak ellentmondó adatokat közöltek a halottak számáról, egyes források szerint 13 szélsőséges halt meg, míg mások 5-8 áldozatról, köztük civilekről számoltak be. A sebesültek száma tíz köré tehető.

Az öngyilkos merénylő a Tehrík-e-Talibán nevű csoporthoz tartozott, és a Laskar-e-Iszlám egyik központja ellen intézett támadást az Afganisztánnal határos Hajbar körzetben.

A Tehrík-e-Talibán hasonló akciót hajtott végre március 2-án, akkor 23-an haltak meg, míg a sebesültek száma 20 volt. Az áldozatok többsége állítólag a Laskar-e-Iszlám tagja volt.

Az utóbbi szervezetet 2004-ben alapították, és 18 ezer követője van. A csoport Hajbar körzetben aktív, főként túszejtésekkel szerez pénzt.

Hirdetés