2012. március. 08. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 08. 15:09 Világ

Fegyvereket kaphat Izrael Amerikától, ha idén nem támadja meg Iránt

Bunkerek ellen bevethető bombákat és nagy hatótávolságú légi utántöltő repülőgépeket ígért az Egyesült Államok Izraelnek, ha kötelezi magát, hogy idén már nem mér csapást Iránra - írta csütörtöki számában a Maariv című izraeli újság. A nyugati diplomatákat és hírszerzési forrásokat idéző lap szerint az amerikai kormány ezen a héten tette a javaslatot, Benjámin Netanjahu kormányfő washingtoni látogatásakor.

Az izraeli miniszterelnök hétfőn egy washingtoni beszédében azt hangoztatta, hogy sem a diplomácia, sem a szankciók nem voltak eddig képesek fékezni a vitákat keltő iráni nukleáris program előrehaladását, és hozzátette: "Egyikünk sem engedheti meg magának, hogy még sokáig várjon".

Irán a gyanú szerint atomfegyver előállítására törekszik. Az atomlétesítményei elleni csapástól félve a teheráni rezsim bejelentette az urándúsítás áthelyezését távoli, földalatti helyekre. Ezen célpontok eléréséhez és a biztos visszatéréshez Izraelnek a levegőben újratölthető harci gépekre lenne szüksége, de az országnak csak gyengébb bunkertörő bombái vannak.

Hírek szerint Netanjahu a Fehér Házban azt mondta Obamának, hogy Izrael még nem döntött a katonai csapás ügyében. A zsidó állam a létét félti, mert szerintük iráni vezetők ismét Izrael megsemmisítésével fenyegetőznek, és velük szemben ellenséges fegyveres csoportokat támogatnak. A teheráni vezetők viszont tagadják, hogy atomfegyverhez akarnak jutni.

Hirdetés