A panaszhonlap miatt panaszkodtak a kelet-európaiak a holland külügynél
A holland külügyminiszter fogadta a kelet-európai nagyköveteket a kelet-európai munkavállalókra vonatkozó panaszokat összegyűjtő politikai honlap ügyében.
A holland külügyminiszter pénteken hivatalában fogadta a 10 kelet- és közép-európai misszióvezetőt, akik korábban közös levélben tiltakoztak a Szabadságpárt (PVV) panaszhonlapja miatt. A holland koalíciót kívülről támogató PVV külön honlapot indított, amelyen bárki jelentheti, "ha zavarják a kelet-európai vendégmunkások".
Uri Rosenthal holland külügyminiszter a diplomaták kérésére adott tájékoztatást a holland kormány álláspontjáról - számolt be az MTI-nek telefonon a 30 perces találkozóról Szesztai Dávid, Magyarország ideiglenes ügyvivője.
A külügyminiszter leszögezte, hogy a kormánynak nem feladata és nincs is lehetősége arra, hogy beavatkozzon a honlap ügyébe, amelyet egy párt belügyének tekint. Erről Mark Rutte holland kormányfő a parlamentben két alkalommal is beszélt - mondta el Rosenthal.
A 10 misszióvezető az eddig főként iszlámellenességéről ismert szélsőjobboldali párt múlt heti kezdeményezésével szemben lépett fel, közös levelükben megállapították, hogy azt súlyosan diszkriminatívnak tartják, és olyannak, amely nem egyeztethető össze az európai értékekkel.
A holland diplomácia vezetője méltatta a kelet- és közép-európai munkavállalóknak a holland gazdaságra gyakorolt pozitív hatását, és hangsúlyozta a holland társadalom befogadó, nyitott jellegét, ahol helyük van más országok állampolgárainak is. A magyar ügyvivő szerint mindvégig baráti, jó hangulatban zajlott a beszélgetés, és közös a törekvés, hogy ez a panaszhonlap "ne ejthessen tartós sebet, folytatódjon a jó együttműködés". Hollandia és térségünk között "erősebb a kapcsolat, semhogy ez megronthassa a viszonyt; mindenki a jövőbe tekint".
A diplomaták szóba hozták a munkavállalók helyzetét nehezítő problémákat, például az egyes munkaközvetítők részéről tapasztalható visszaéléseket, amire - hágai ígéret szerint - megoldást fognak találni, és ez várhatóan javítja majd a vendégmunkások megítélését is. Szesztai Dávid nem akart találgatásokba bocsátkozni, hogy hány magyar vendégmunkás élhet Hollandiában, mint mondta, "nagy a jövés-menés", a létszám függ a mezőgazdasági idénymunkáktól is.