Világ MTI 2012. február. 10. 12:09

Robbantások Szíriában: legalább 11 halott, sok sebesült

Legalább 11-en meghaltak és sokan megsebesültek pénteken Aleppóban két robbantásos merényletben - jelentette a szíriai állami televízió.

A tv jelentése szerint "terroristák" voltak az elkövetők. Az ad-Dunjá magántelevízió értesülései szerint legkevesebb tizenegyen haltak meg. A második legnagyobb szíriai városban a katonai biztonsági szolgálat egyik épülete és a rendfenntartó erők székhelye ellen irányultak a támadások - fűzték hozzá a híradások, amelyek szerint az áldozatok között civilek és katonák egyaránt vannak.

Az állami tv-csatorna felvételein vértócsákban heverő szétszaggatott holttestek voltak láthatóak egy ötszintes megrongálódott épület előtt, miközben a mentők emberi testrészeket szedtek össze.

Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnöke szerint a Szíria egyik gazdasági központjának számító Aleppóban három robbanás történt pénteken. a Szíriai Forradalom Általános Hivatala (SRGC) nevű ellenzéki szövetség szerint a merényletek mögött a demokráciaköveteléseket elutasító damaszkuszi rezsim áll.

A merénylet helyszíne
AP

A várost eddig viszonylag megkímélték a március óta tartó népfelkelés következtében zajló erőszakcselekmények.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.