Világ MTI 2012. január. 24. 12:49

Örmény népirtás: Erdogan kiakadt a franciák döntésén

"Nyíltan diszkriminatívnak", "rasszistának", illetve a gondolatszabadság ellen elkövetett mészárlásnak nevezete kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő azt a hétfőn este a francia szenátus által elfogadott törvényt, amely büntetni fogja az Ottomán Birodalomban elkövetett örmény népirtás tagadását.

Erdogan parlamenti felszólalásában kijelentette, hogy a törvény "semmis" Törökország számára, illetve, hogy az ország lépésről-lépésre fogja bevezetni a szankciókat Franciaország ellen, "a visszafordulás esélye nélkül". A kormányfő ugyanakkor hozzátette, Törökország most még türelmes. Nicolas Sarkozy francia elnöknek 15 napja van eldönteni, hogy aláírja-e a Párizs és Ankara között súlyos diplomáciai válságot okozó törvényt. Mint Erdogan kedden kifejtette, reméli, hogy Franciaország "helyrehozza a hibáját".

A török külügyminisztérium egy keddi közleményben szintén határozottan elítélte a francia döntést, amely a minisztérium szerint "minden szempontból problémás és a felelőtlenség iskolapéldája". A közleményében a minisztérium azt is kijelentette, minden platformon ki fogja fejteni az elítélő véleményét.

"Továbbra is élni fogunkkal a jogunkkal, hogy legitim módon megvédjük magunkat a méltánytalan vádakkal szemben. Törökországnak eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen ez ellen az igazságtalan lépés ellen, amely semmibe veszi a legalapvetőbb emberi értékeket" - hangsúlyozta a külügyminisztérium.

Tayyip Erdogan török miniszterelnök
AP

Törökország már december 22-én, a törvénytervezet alsóházi megszavazása után felfüggesztette politikai és a katonai kapcsolatait Franciaországgal. A szenátusi végszavazással hétfőn elfogadott törvény 45 ezer euróval és egy évi szabadságvesztéssel fenyegeti azokat, akik tagadják, hogy népirtás volt, amikor 1915-ben az Ottomán Birodalomban több tízezer örményt megöltek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?