2012. január. 12. 06:21 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 12. 11:11 Világ

Földrengés volt Fukusimán

Erős földrengés rázta meg csütörtökön a japán Fukusima prefektúrát, ahol a tavalyi szökőárban megrongálódott atomerőmű található.

A japán meteorológiai szolgálat szerint az 5,8-as erősségű földrengés központja Fukusima prefektúrában volt, 20 kilométeres mélységben, de a földmozgás érezhető volt a Honsú sziget 18 másik prefektúrájában és a fővárosban, Tokióban is megremegtek az épületek. Áldozatokról és károkról nem érkeztek hírek. Szökőárriadót nem rendeltek el a hatóságok. 

A tavalyi márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű üzemeltetője, a Tepco közölte, hogy az erőműben folyó munkálatok során nem adódtak a földrengéssel összefüggésbe hozható problémák.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.