2011. december. 22. 20:46 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 22. 20:45 Világ

Újabb 19 erőszakos haláleset történt Szíriában

Megérkezett csütörtökön Szíriába az Arab Liga megfigyelőinek első csoportja, miközben újabb 19 erőszakos halálesetről adtak hírt a helyi ellenzéki jogvédők.

A 12 fős csoportot Szamir Szeif al-Jazal, a liga főtitkár-helyettese vezeti, és 12 jogi és biztonsági szakértő alkotja. A következő napokban újabb csoportok érkeznek Damaszkuszba, és az év végéig 500-ra akarják növelni a számukat. A feladatuk az lesz, hogy ellenőrizzék a liga válságtervének a végrehajtását. Szíria azt vállalta, hogy kivonja katonáit a forrongó településekről, leállítja az erőszakos elnyomás gépezetét, szabadon engedi a politikai foglyokat, és párbeszédet kezd az ellenzékkel.

Az előkészítők érkezését a hivatalos média nem közölte; a csoport azonnal egy megbeszélésre utazott a szállodájából. A megfigyelőknek a liga szerint teljesen szabad lesz a mozgásuk, felkereshetik a börtönöket, más őrizetbevételi helyeket, kórházakat, az ellenzék képviselőit és emberi jogi szervezeteket.

Az érkezéshez időzítve a szíriai kormány azt jelentette be, hogy az elmúlt hónapokban fegyveres terrorista csoportok a rendfenntartó erők több mint 2 ezer tagját ölték meg.


 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.