2011. december. 01. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 01. 12:31 Világ

Az utasítás ellenére szállt fel 245 utassal egy kínai repülőgép

Miután egyik repülőgépe engedély nélkül szállt fel egy japán repülőtérről, a China Eastern kínai légitársaság megígérte, hogy javítja pilótáinak angoltudását.

A China Daily című angol nyelvű kínai napilap csütörtöki beszámolója szerint a légitársaság repülője, fedélzetén 245 utassal, az Oszakai-öbölben fekvő Kanszai nemzetközi repülőtérről úgy szállt fel, hogy nem kapott engedélyt a startra. A légiirányító utasítása éppen ellenkező értelmű volt, a repülőnek még várnia kellett volna az indulással.

A hiba miatt nem történt baleset, a repülő szerencsésen elérte úti célját, Sanghajt. A kínai légitársaság csütörtökön kiadott közleményében azt is megígérte, hogy teljes mértékben együttműködik a vizsgálat során.

A napilap úgy tudja, hogy a még hétfőn történt incidenst az okozta, hogy a kínai pilóta nem értette meg a japán légiirányító angol nyelven elhangzott utasítását. A légi navigáció nemzetközi nyelve az angol.

A China Eastern a három nagy kínai légitársaság egyike. Nemrégiben csatlakozott a SkyTeam légiszövetséghez, amelynek az Air France, a KLM és a Delta is tagja.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.