Világ MTI 2011. november. 08. 17:25

Milliók kövezték meg a sátánt a háddzs utolsó napján

Csaknem hárommillió muzulmán hajtotta végre kedden az idei zarándoklat utolsó rítusát, a sátán harmadik megkövezését a Mekkához közeli Mina völgyében, még naplemente előtt.

Az idei háddzs eddig rendben zajlott, bár a nagy tömegek érintkezése és mozgása mindig kockázatos. A hatóságok 12 ezer embert rendeltek ki a hívők folyamának irányítására, és 400 kamera kísérte útjukat egy többszintes hídon, hogy időben észre lehessen venni bármilyen rendellenességet.

A sátánt jelképező sztélék megkövezése vasárnap kezdődött. A hagyomány szerint első nap hét követ kell dobni a legnagyobb, harminc méter magas kőtáblára, majd másnap és harmadnap ismét hetet-hetet a másik kettőre. A kavicsokat előre csomagolva a helyszínre szállítják a szervezők, megkímélve a zarándokokat a keresgéléstől.

AP

Ezután az anyagi helyzettől függő állatáldozatot mutatnak be, majd visszatérnek a mekkai Kábához, és ismét megkerülik hétszer. A háddzs végén Minában megünneplik a sikeres befejezést. A zarándokok lemossák magukról az eddigi erőfeszítéseik verejtékét, majd levágják a hajukat, és a szakállukat, és megkezdik az előkészületeket a hazamenetelre.

Az idei zarándoklatra valamivel több mint 1,8 millióan érkeztek külföldről és részt vett rajta 1,1 millió helyi lakos is a szaúdi statisztikai hivatal szerint.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.