Világ MTI 2011. október. 26. 17:07

"A mészáros nőket gyilkol" - fátylak lángoltak Jemenben (galéria)

Több ezer jemeni nő égette el tradicionális muszlim viseletét, azaz fátylát szerdán a fővárosban, tiltakozásul az ellen, hogy Ali Abdalláh Száleh elnök rezsimje brutálisan lép fel a kormányellenes tüntetések ellen - közölte a CNN amerikai televízió hírportálja.

Szemtanúk beszámolója szerint a tiltakozók zászlókkal vonultak fel, amelyen többek között a "Száleh, a mészáros nőket gyilkol, és büszke rá" felirat volt olvasható. A résztvevők egy kupacba gyűjtötték fátylaikat és sáljaikat, majd  felgyújtották azokat, ami a konzervatív iszlám nemzet esetében a felháborodás komoly jelének, szimbolikus cselekedetnek számít. Októberben a biztonsági erők több mint 60 nőt támadtak meg, otthonokat dúltak fel és gyermekeket is meggyilkoltak - mondta az egyik tüntető, Rukaja Nasszer. A tiltakozó hozzátette, a törzsi vezetők ez ügyben tanúsított hallgatása "gyalázat", és meg kellene érteniük: a jemeni asszonyok nem fogják tisztelni őket amennyiben szótlanul tűrik, hogy a Száleh-rezsim bántalmazza a lányokat, asszonyokat.

AP

A tüntetésre azt követően került sor, hogy a rezsim kedden tűzszüneti megállapodást írt alá a rendszer ellenzékéhez csatlakozó lázadó katonák vezetőjével. A tűzszünetet végül nem tartották be. Szerdán legkevesebb  tíz ember veszítette életét, illetve tucatnyian megsebesültek a biztonsági erők és a tiltakozók összecsapásaiban a fővárosban, és Taizz tartományban - közölték orvosi források.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.