2011. október. 04. 07:46 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 04. 07:33 Világ

Vizsgálja a hágai bíróság az elefántcsontparti véres elnökválasztást

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze hétfőn felhatalmazást kapott arra, hogy vizsgálja ki a tavaly novemberi elefántcsontparti elnökválasztás után elkövetett erőszakcselekményeket.

A 2010. november 28-án tartott voksolás eredményét kétségbe vonta Laurent Gbagbo elnök, mert az vetélytársa, Alassane Ouattara  győzelmét mutatta ki. Bár a világ közvéleménye, élén az ENSZ-szel, az utóbbi politikust ismerte el Elefántcsontpart államfőjének, Gbagbo és hívei nem nyugodtak bele a vereségbe. Ennek következtében 3 ezer ember életét követelő erőszakcselekmény-sorozat zajlott le, a két tábor gyakorlatilag polgárháborúba sodródott egymással.

Luis Moreno-Campo ügyész a nyáron kérte az ICC bíráit, hogy bízzák meg azzal, járjon utána kiket terhel a felelősség a véres eseményekért. Hétfői közleményében jelezte, hogy munkatársai részrehajlás nélküli munkát fognak végezni a bizonyítékok összegyűjtésekor.

A vizsgálatot Ouattara maga is kérte. Gbagbo környezete viszont gyanakvással fogadta a bíróság döntését, mert úgy ítéli meg: az Ouattara és Franciaország kezdeményezésére és befolyásolására született meg.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?