Világ MTI 2011. szeptember. 30. 14:17

A tálibokkal barátkozik Irán

Irán vendégül látott egy tálib küldöttséget szeptember közepén egy teheráni konferencián, ezzel is mutatva, hogy növelni szeretné befolyását Afganisztánban az amerikaiak kivonulása után – írta a The Washington Post című amerikai lap internetes kiadása.

Az Iszlám Ébredés című konferenciát állítólag maga Ali Hamenei, az iszlám köztársaság legfőbb vezetője szervezte. Az iráni politikában Hameneié az utolsó szó.

A rendezvényre több mint 700 kutató és iszlamista politikus érkezett szerte a világból. Köztük volt az afgán kormány küldötteként Burhanuddin Rabbani volt afgán elnök és a tálibokkal tárgyaló béketanács vezetője, akivel napokkal később egy magát tálib tárgyalónak álcázott merénylő végzett. Emellett a tálibok képviselői is megjelentek.

Irán a konferencia alkalmával találkozást kezdeményezett az afgán kormány küldöttei és a tálibok képviselő között, de a megbeszélés végül nem jött össze.

Arszala Rahmani, Rabbani kíséretének egyik tagja meglepődött, amikor a tálib delegáció élén egyik korábbi kollégáját, Nik Mohammadot találta. A két férfi korábban együtt tevékenykedett a tálib kormányban.

AP/vahid Salemi

A Hameneit támogató Khabar hírportál vízválasztónak nevezte a tálibok és az afgán kormány küldötteinek megjelenését a konferencián. "Azok a tisztségviselők, akik korábban soha nem tartózkodtak egy fedél alatt, most együtt vitatták meg a térség legfontosabb kérdéseit" – hangsúlyozta, kiemelve, hogy "az afgán radikális erők nem fogadták el a nyugati közvetítést".

Az iszlám köztársaság és a tálibok vezette Afganisztán között sokáig rossz volt a viszony, és a két szomszéd 1998-ban háború szélére sodródott.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.