2011. augusztus. 14. 19:18 Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 14. 17:13 Világ

Majdnem elázott egy Raffaello-remek

Beáztak a milánói Brera képtár termei, Raffaello egyik festményét az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. Mint kiderült, a múzeumnak még szerelőre sincsen pénze.

Raffaello festménye a teremőrök gyorsaságának köszönheti, hogy megmenekült - számolt be az olasz sajtó a milánói Brera képtárban történtekről. A múzeum tetején beesett esővíz végigcsurgott a képtár emeletein, majd a folyosón és éppen abban a teremben tört elő, ahol a reneszánsz festő egyik legismertebb alkotását őrzik. A Mária eljegyzése című festményt az utolsó pillanatban kapták le a falról, még mielőtt a víz elárasztotta a Raffaello és kortársai remekműveit őrző múzeumtermet.

A jelenetet maguk a teremőrök örökítették meg a szakszervezetük által a sajtónak is elküldött videofelvételen (www.uilbac.it).

Régi problémáról van szó. A Mária Terézia osztrák uralkodó alapította képtárban, mely 2009-ben ünnepelte fennállása 200. évfordulóját, 14.-19. századi festők több mint ötszáz képe látható. Állami múzeumként azonban a Brerának egyre kevesebb a pénze, főleg a jelenlegi költségvetési megszorítások közepette. Az esőben beázó tető harminc éve vár helyreállításra - hangoztatta a képtár igazgatója, Sandrina Bandera.

A kulturális tárcát vezető Giancarlo Galan azt javasolta megoldásként, hogy a képtárat a Milánóban tervezett új múzeumközpontba költöztessék át, amelyre a miniszter százhetvenmillió eurót ígért.

Egyelőre a vízvezeték-szerelő kifizetése is elegendő lenne - válaszolta a Brera igazgatója, aki az újságoknak elmondta, a képtár évi hétszázezer euróból gazdálkodik, de csak a közüzemi számlákra nyolcszázezer kellene.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.