2011. augusztus. 08. 19:38 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 08. 19:41 Világ

Kínzótábort leplezett le a BBC Zimbabwében

A zimbabwei biztonsági erők működtetik azt a kínzótábort, amelyet a BBC leplezett le az afrikai ország egyik gyémántlelőhelyének közelében.

A brit közszolgálati csatorna hétfőn számolt be a táborról, amelyről néhány megvert és szexuálisan bántalmazott áldozattól értesült. Az EU nemrégiben megállapította, hogy két környékbeli bánya is megfelel a nemzetközi előírásoknak, ezért exportálhatnak gyémántot a nemzetközi piacra, ami a 2009 óta érvényben lévő kereskedelmi tilalom részleges feloldását jelentené. A tilalmat a Marange gyémántlelőhely környékén a helyi biztonsági erők által végrehajtott nagyszámú kivégzés miatt vezették be.

A most felfedezett tábort a helyiek Gyémántbázisként emlegetik. Szemtanúk szerint a tábor katonai sátrakból áll, és drótkerítés veszi körül. A tábor körülbelül egy mérföldre található a Mbada bányától, amelynek exportját az EU engedélyezni akarja. A bányát üzemeltető vállalat vezetője Robert Mugabe zimbabwei elnök barátja.

Az egyik áldozat februárban azt mondta a BBC-nek, hogy a bányászok gyakran még járni is képtelenek a verések miatt. "40 korbácsütést kapunk reggel, 40-et délután és 40-et este" - állította a férfi, aki még mindig nem tudja használni az egyik karját, és alig tud járni a verések miatt. 

Az embereket több napig tartják a táborban, majd újabb áldozatok érkeznek. A nőket hamarabb elengedik, gyakran azután, hogy megerőszakolják őket - mondta a megkérdezett férfi. A brit csatornának nyilatkozó minden egykori fogvatartott névtelenséget kért. A szemtanúk szerint a tábor már legalább három éve működik.

Marange környékén a rendőrség és a hadsereg civilekkel illegálisan kutattatja fel a gyémántokat.

Ezeket a munkásokat a táborokba viszik büntetésként, ha például túl nagy részesedést kérnek a bevételekből. Azokra is ez a sors vár, akik maguk próbálnak meg gyémántot keresni.

A brit külügyminisztérium közölte: csak néhány bánya esetében engedélyeznék az exportot, a többivel szemben Nagy-Britannia és az EU továbbra is fenntartja a tilalmat.

A zimbabwei kormány eddig nem reagált a BBC bejelentésére.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.