Világ MTI 2011. augusztus. 06. 17:12

Lezuhant NATO-gép: több tucatnyi katona halt meg

Lezuhant egy NATO-helikopter szombatra virradó éjjel Vardak tartományban, s ennek következtében harmincegy amerikai és hét afgán katona vesztette életét - közölte az afgán elnök hivatala.

Az afganisztáni háború eddigi történetében az amerikaiak valószínűleg ezen a napon veszítették el a legtöbb emberüket. A nemzetközi koalíciós erők az afgán hadsereggel közösen hadműveletet hajtottak végre a tálibok ellen Szajdabád körzetben, és egy meg nem nevezett washingtoni tisztségviselő szerint ennek során a tálibok valószínűleg eltalálták a helikoptert. Egy brüsszeli NATO-forrás pedig egy kabuli afgán tisztségviselőre hivatkozva azt mondta, hogy a jármű Chinook típusú volt.

A tálibok közölték, hogy ők semmisítették meg a helikoptert rakétagránáttal. Embereik összegyűltek egy házban, és a helikopter egy olyan támadásban vett részt, amelynek célpontja ez a ház volt. A helikopter roncsai és a katonák maradványai szétszóródtak a környéken. A NATO-erőkkel való összecsapásukban nyolc embert ők is elveszítettek - tette hozzá egyik szóvivőjük.

AP Photo

A NATO megerősítette egy helikopterének lezuhanását, azt, hogy ez hadművelet közben történt, hogy közben volt ellenséges harci tevékenység a területen, valamint, hogy a gép roncsának elszállítása folyamatban van, de semmi egyebet nem közölt, így áldozatról sem szólt. Afganisztán keleti részén a domborzati viszonyok nagyon veszélyesek a katonai légi járművek számára. E gépek gyakran kényszerülnek arra, hogy a szűk völgyekben lavírozzanak. A lassan mozgó nagy szállítójárművek - mint amilyen a CH-47 Chinook helikopter is - különösen sebezhetők, könnyű célpontok a meredek hegyoldalakban elrejtőző, rakétagránáttal felszerelt lázadóknak, akik ezeken a helyeken gyakran vízszintesen tudnak célozni rájuk.

Hamid Karzai afgán elnök részvétét nyilvánította Barack Obama amerikai elnöknek a katonák halála miatt. Obama az elnökök Camp David-i nyaralójában értesült a 31 amerikai és hét afgán katona elvesztéséről. Közleményt adott ki, amelyben kifejezte gyászát a katonák halála miatt, és azt írta: az ilyen esetek mindig eszébe juttatják, hogy az amerikai hadsereg és a családok "rendkívüli áldozatot" hoznak a háborúban.

Az afganisztáni nemzetközi erőknek és az afgán hadseregnek az idén már legalább 17 légi járműve zuhant le. Ezeknek az eseteknek a zöme a pilóta vagy a gép hibájából vagy rossz időjárási körülmények miatt következett be.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.