Világ MTI 2011. augusztus. 03. 12:51

Harckocsik foglalták el Hama főterét

Harckocsik foglalták el szerdán a szíriai kormányerők által ostrom alá vett Hama városának központját.

A rendszerellenes lázadás jelképének számító, 700 ezer lakosú közép-szíriai városra szerdára virradó éjjel harmadik egymást követő napon nyitott tüzet a szíriai hadsereg.

Egy helyi lakos a brit hírügynökségnek műholdas telefonon elmondta, hogy "minden kommunikációs csatornát elvágtak", s a kormányerők szép csendben leszámolnak Hamával, kihasználva azt, hogy a média figyelme most Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök perére összpontosul.

Amatőr felvétel a tereket ellenőrző harckocsikról
AP

A beszámolóból az is kiderül, hogy a harckocsik déli irányból a város központja felé nyomultak előre a kormányhoz hű egységek, köztük a "sabbiha" néven ismert milicista csoportok félkatonai és különleges erők kíséretében. Az Orontész téren, amely a Bassár el-Aszad elnök elleni legnagyobb utcai megmozdulások fő helyszíne volt az elmúlt öt hónapban, most harckocsik állnak.

Vasárnap száz, hétfőn legalább négy polgári személy halt meg Hamában az erőszakos hatósági fellépésben. A fundamentalista Muzulmán Testvériség 1982-es felkelése óta, amelyet 20 ezer ember halálával járó véres megtorlás követett, Hama a rendszer elleni harc jelképe lett Szíriában.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.