2011. július. 22. 15:16 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 22. 17:03 Világ

Újabb halottak a több százezres szíriai tüntetésekben

Legkevesebb öt civil vesztette életét az éjszakai órákban Homsz szíriai városban, miután a karhatalom harckocsikkal támadta meg a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen tüntetőket - közölték szemtanúk pénteken.

A közel-keleti arab ország több városában ezen a pénteken is tömegtüntetések kezdődtek a damaszkuszi vezetés menesztését követelve. Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Csoport szóvivője közölte, hogy Deir ez-Zórban 400 ezren gyűltek már össze, de a tömeghez még újabb és újabb emberek csatlakoznak. A tüntetők nem csak a rendszer bukását követelték, hanem kifejezték szolidaritásukat a Homszban demonstrálókkal is.

Az északnyugati Idlíbben ugyancsak a homsziakkak való együttérzésüket hangoztatták a 12 ezer fősre becsült rendszerbíráló tüntetők. Abder-Rahmán közlése szerint a Damaszkusztól 160 kilométere északra fekvő Homszban a karhatalom jelentős megerősítése ellenére is intenzív ellenzéki demonstrációk zajlottak az elmúlt napokban. A tüntetések nem kerülték el Damaszkuszt sem, ahol a Midane negyedben, a tömegdemonstrációk immár hagyományos színhelyén hozzávetőleg ötezren követelték a rendszer bukását.

Deraában a márciusban kezdődött szíriai felkelés bölcsőjében rendkívüli biztonsági rendelkezéseket léptettek életbe a nagyobb mecseteknél, ennek ellenére fiatalok vonultak fel a város egyik főutcáján. Lövések is eldördültek, de egyelőre nem tudni esetleges áldozatokról.

Tekintve, hogy a damaszkuszi hatalom kitiltotta a nemzetközi médiát az országból, nem lehet pontosan felmérni az áldozatok számát. Az Aszad-rezsim pedig továbbra is azt állítja, hogy fegyveres bandák garázdálkodásai oltanak ki életeket. A tüntetések hetente, a pénteki nagyima után válnak a leghevesebbé. A múlt pénteken 32-en váltak a hatóságok megtorló fellépésének áldozataivá.

A friss, délutáni adatok szerint több mint egymillióan tüntettek Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen pénteken Szíriában, ahol napközben négy ember vesztette életét tömegoszlatás közben - közölték aktivisták.

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Csoport szóvivője közölte, hogy az iraki határ közelében fekvő Deir ez-Zórban több mint 550 ezren gyűltek össze, Hamában pedig 650 ezernél is többen tüntettek. A biztonsági erők nem voltak jelen a két városban.

A szíriai közszolgálati televízió cáfolta, hogy ilyen nagy számú tüntető vonult volna az utcára. A csatorna azt állította, hogy mindössze kétezren demonstráltak Deir ez-Zórban.

A szíriai hatóságok által bevezetett utazási korlátozások miatt független forrásokból nem lehetett ellenőrizni a tüntetők létszámát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.