2011. július. 08. 12:03 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 08. 11:58 Világ

Strauss-Kahn újabb ügye: rágalmazás, vagy valóság?

Egy 32 éves nő azt állítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója 2003-ban meg akarta őt erőszakolni. Strauss-Kahn ügyvédjei jelezték, hogy a volt IMF-vezér szerint a történet "kitalált", s ezért rágalmazás miatt panaszt tesznek.

Előzetes eljárást indított pénteken a párizsi ügyészség Dominique Strauss-Kahn ügyében, aki ellen nemi erőszak kísérlete miatt Tristane Banon francia írónő feljelentést tett - közölték igazságügyi források.

A 32 éves nő azt állítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója 2003-ban meg akarta őt erőszakolni. A regényírónő 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy a szocialista politikus, akitől interjút kért egy készülő könyvéhez, egy szinte teljesen üres lakásban adott neki randevút.

Onnan pedig a nő saját elmondása szerint csak dulakodás árán tudott elszabadulni, miután a férfi "kikapcsolta a melltartóját és megpróbálta kinyitni a farmerját". Strauss-Kahn ügyvédjei jelezték, hogy a volt IMF-vezér szerint a történet "kitalált", s ezért rágalmazás miatt panaszt tesznek Banon ellen.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.