Világ MTI 2011. július. 07. 09:28

Hárommillió dollárért vett atomtitkokat Észak-Korea?

Több mint hárommillió dollár kenőpénzt fizetett ki Észak-Korea pakisztáni katonai tisztségviselőknek atomtitkokért cserébe - állítja Abdul Kadír Hán, a pakisztáni atomprogram atyja, akit egyébként a kormány azzal vádol, hogy az ország vezetésének tudta nélkül nukleáris technológiát adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának.

A Washington Post című amerikai napilapban szerdán megjelent cikk szerint Hán egy bizonyító erejű levelet is átadott a washingtoni Közel-Kelet-intézet egyik munkatársának, Simon Hendersonnak. Az 1998-as keltezésű, angolul írt levélben az észak-koreai Munkapárt titkára, Dzson Bjong részletezi az üzletet, leírja például, hogy egy pakisztáni katonai méltóságot 3 millió, míg egy másikat fél millió dollárral és némi ékszerrel fizettek le a pakisztáni atomprogramról szóló dokumentumokért cserébe. Hán korábban beismerte, hogy az urán dúsításához szükséges centrifugákat és tervrajzokat adott Észak-Koreának, amely ezek segítségével kezdett bele urán alapú bombák gyártásába.

Henderson szerint Hán azért jutatta el a levelet az intéznek, hogy rávilágítson, az atomtitkok kiárusítása élvezte a felsőbb katonai körök támogatását is, tehát ő, a vádakkal ellentétben, nem egyedül üzletelt. Más elemzők szerint viszont a dokumentum éppen azt támasztja alá, hogy a kormány nem tudott az atomtudós üzelmeiről. A levelet a pakisztáni hatóságok hamisítványnak tartják, de a Washington poszt információi szerint néhány nyugati hírszerzési szakértő valódinak találta a dokumentumot.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.