Világ MTI 2011. július. 02. 06:56

Strauss-Kahn elhagyta kényszerlakhelyét

Elhagyta New York-i kényszerlakhelyét pénteken Dominique Strauss-Kahn, miután egy manhattani fellebbviteli bíróság hatálytalanította a házi őrizetéről szóló ítéletet.

A testület azt követően hozta meg döntését, hogy a New York-i ügyészség beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabadon engedésébe.

A bíróság ugyanakkor úgy határozott, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója úti okmányait nem kapja vissza, ami azt jelenti, hogy Strauss-Kahn nem térhet haza Franciaországba, a vele szembeni büntetőügy folytatódik. A vádlott azonban szabadon mozoghat az Egyesült Államok területén, elhagyhatja New Yorkot, nem kell viselnie azt az elektronikus karperecet, amely révén mozgását követték, s nyilatkozhat a sajtónak is.

Strauss-Kahn fülig érő mosollyal felesége, Anne Sinclair oldalán hagyta el az eddig kényszerlakhelyéül szolgáló házat. Az épület előtt összesereglett újságíróknak nem nyilatkozott, hanem beszállt egy fekete autóba, és elhajtatott.

AP
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.