Világ MTI 2011. július. 01. 09:40

Strauss-Kahn-ügy: saját magáról hazudott a szobalány?

Az ügyészek meggyőződése szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának vádlója nem mondott igazat több olyan részlet tekintetében sem, amely saját személyét érinti.

Hazudott Dominique Strauss-Kahn vádlója, egy szobalány arról, hogy mi történt az állítólagos szexuális támadást megelőző és követő órákban - mondta egy igazságügyi tisztviselő pénteken az AP amerikai hírügynökségnek.

Az ügyészek meggyőződése szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának vádlója nem mondott igazat több olyan részlet tekintetében sem, amely saját személyét érinti - tette hozzá.

A tisztségviselő nem akarta megnevezni magát, mert olyan részletekről van szó, amelyek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra a bíróságon. Hozzátette viszont, hogy az ügyészek úgy vélik: a szobalány hazudott egyesült államokbeli menedékkérelmének körülményeivel, valamint avval kapcsolatban is, hogy - mint korábban állította - szülőföldjén, Guineában megerőszakolták.

Strauss-Kahnt május közepén vették őrizetbe a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, amikor az Air France egyik járatával Franciaországba készült repülni. Azzal gyanúsították, majd vádolták meg, hogy az amerikai metropolis egyik előkelő szállodájában egy szobalányt szexuálisan zaklatott. A nyilatkozó szerint noha az ügyészek úgy gondolják, a nő nem mondott igazat avval kapcsolatban, hogy mit csinált az állítólagos támadást megelőző és azt követő órákban, beszámolóját a zaklatásról nem kérdőjelezik meg.

Az ügyet vizsgáló New York-i rendőrség az AP kérésére sem volt hajlandó megjegyzést fűzni a tisztségviselő beszámolójához, a szobalány ügyvédje pedig nem volt elérhető.

A New York Times ugyanakkor szintén igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy hangfelvétel szerint a szobaasszony például még a vád tárgyát képező események napján telefonbeszélgetést folytatott egy bebörtönzött férfival, akivel a Strauss-Kahn elleni vádak fenntartásának lehetséges előnyeiről beszélt.

Dominique Strauss Kahn
AP
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.