Világ 2011. június. 02. 12:51

Hasmenésjárvány: már Nagy-Britanniában is észleltek fertőzéseket

Brit állampolgárok is megfertőződtek a Németországban kitört hasmenésjárvány kórokozójával – közölte csütörtökön a brit egészségvédelmi hatóság (HPA).

A bejelentés szerint a megbetegedések mindegyikét Angliában észlelték. Az esetek száma eddig hét, köztük hárman brit állampolgárok. A fertőzések "gyaníthatóan" a németországi járványhoz kapcsolódnak, és mindegyik brit beteg nemrégiben Németországban járt – áll a HPA csütörtöki közleményében.

A Nagy-Britanniában nyilvántartott másik négy fertőzött német állampolgár. Három beteg esetében kifejlődött a fertőzéssel járó úgynevezett haemolitikus urémiás tünetegyüttes (HUS), amely a vörös vértesteket elpusztító hatása miatt súlyos fokú vérszegénységet okoz, emellett maradandó vesekomplikációk és idegrendszeri problémák kockázatával is jár.

A HPA felszólította a Németországba – főleg az északi országrészbe – utazókat, hogy további értesítésig ne egyenek nyers paradicsomot, uborkát és leveles salátaféléket, köztük fejes salátát. A brit hatóság a csütörtöki felhívásban azt is nyomatékkal kérte, hogy akik Németországból térnek haza, és vérhasszerű tünetekkel járó fertőzést tapasztalnak, sürgősen forduljanak orvoshoz, és említsék meg, hogy Németországban jártak.

MTI/EPA
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.